Változás a forráskivonás ellenére

Az unió közösségi politikájának és belső piacának alapját képező négy alapelv - az áruk és szolgáltatások, a személyek, valamint a tőke szabad áramlása - számos ponton érintkezik az egészségüggyel. A gyógyszerek törzskönyvezési előírásaitól kezdve a diplomák kölcsönös elismerésén át a betegek ellátásán keresztül, az egészségügyi intézményláncok megjelenése érinthetik ágazatunkat. A maastrichti szerződés (1992) 129. cikkelye előirányozta, hogy a közösségnek "hozzá kell járulnia a népegészségügy javításához". Ez a meghatározás megteremtette a lehetőségét, hogy az unió direkt módon beavatkozzon a nemzeti egészségügyi rendszerekbe. Az amszterdami szerződés (1995) a 152. cikkellyel bővítette az EU egészségügyi kompetenciáit. Néhány területen valódi döntési jogosítvánnyal ruházta fel, különösen ami a szervtranszplantáció, és a vér, a vérkészítmények minőségét illeti. Az elmúlt év szeptemberében az Európa Parlament és Tanács megalkotta a közösségek népegészségügyi programját. A 2008. december 31-ig tartó program célja: "a humán egészséget védje és a népegészséget javítsa".

Bár a tagországok egészségügye sokszínű, bizonyos fokú konvergencia megfigyelhető. Az EU-nak a nemzeti egészségügyi rendszerekbe való beavatkozása mind esélyeket, mind veszélyeket tartalmaz.

A rendszerváltoztatás óta a magyar egészségügy hatalmas változáson ment keresztül. Igaz ez akkor is, ha az érintettek esetenként és időnként másképp érzik, és hogy jelentős forráskivonás történt az ágazatból. Sikerült megőrizni a bismarcki szolidaritás alapelvét, és nem romlottak a hozzáférés esélyei sem. A 90-es évek második felében spontán folyamatok indultak el a tulajdonlás és működtetés területén is.

Ezen folyamatokat próbálta szabályozott keretek közé terelni az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvény. Megteremtette az ellenőrzött intézményi átalakulás és ezen keresztül a tőkebevonás lehetőségét. A törvény kizárta a magánosítás lehetőségéből a

gyógyszergyártókat, valamint az orvostechnikai eszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásokat. Tette ezt annak érdekében, hogy ne alakulhassanak ki monopóliumok. Meghatározta az orvosi tevékenység végzésének formáit, és a szakdolgozók esetében is lehetővé tette az egészségügyi vállalkozási tevékenység folytatását. A jogszabály megnyitotta a befektetők előtt a kaput, rendezett viszonyokat teremtett az egészségügy állami konszolidációja számára.

Az akkor ellenzékben lévő szocialisták és szabad demokraták két ponton támadták a törvényt. Akkori véleményük szerint az ágazatot előbb konszolidálni kellene, és csak azt követően lehetne a működtetési és tulajdonlási formák változtatásához hozzákezdeni. Azonkívül teljesen szabaddá kellene tenni az egészségügyi piacot, azaz profitorientált gazdasági társaságok számára is lehetőséget kellene biztosítani.

Az elmúlt év tavaszán bekövetkezett kormányváltást köve-tően haladéktalanul - előbb felfüggesztették, majd lényegében - hatályon kívül helyezték a törvényt. A szocialista-szabad demokrata kormány többszöri késlekedés után az idén március közepén benyújtotta a parlamentnek az újfajta törvénytervezetet.

Az új koncepció szabad teret nyit a szakmai befektetőknek, a nonprofit elvet feladva bármilyen, jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság működését engedélyezné. A tőkeemeléses tulajdonlási lehetőség és a vagyoni biztosíték intézményének bevezetése gyakorlatilag kizárja magyar - különösen ágazati - befektetők megjelenését a piacon. A jogszabály nem foglalkozik az egészségügyi dolgozók jogállásával, bizonytalanságban tartva az ágazatban dolgozó több mint 160 ezer munkavállalót. A célokat illetően árulkodó az OEP főigazgató-helyettesének a Magyar Orvos idei 2. számában megjelent véleménye: "?lesz egy olyan nem túl nagy számú befektetői kör, amely megpróbál egészségügyi intézményeket megszerezni. Bizonyára lesz közöttük olyan is, amelyiknek nem célja, hogy a birtokába jutott épületekben egészségügyi közszolgáltatást nyújtson." Erre mondják, hogy "no comment". Ha mindezek mellett figyelembe vesszük, hogy a kormányzat a biztosítási rendszer piacosításának megvalósításához is hozzákezdett, elmondhatjuk: bár nem az uniós csatlakozás következménye, de bizonytalan jövő elé tekint az egészségügyi ágazat. Az állam fokozatos kivonulásával az egészségügy területéről, a bismarcki szolidaritási elv - mind az ellátás hozzáférése, mind minőségi színvonala tekintetében - csorbát fog szenvedni.