A legtöbb felnőtt gerincbántalmakkal küzd

Hazánkban a gyógyításhoz valamennyi korszerű orvostechnikai eszköz megtalálható. A kor színvonalán berendezett gerincsebészeti műtő 350-400 millió forintos beruházást igényel. A gerinc felépítésének sajátságosságai (a csontos csigolyákat összekötő porckorongok kevésbé ismert élettani tulajdonságainak köszönhetően) a negyedik-ötödik évtizedre valamennyi embertársunk gerincében szerkezeti változásokhoz vezetnek: csökken a porckorongok víztartalma, növekszik a porckorongok gyűrűs szerkezetének sérülésveszélye (ez a "porckorongsérv"). Emellett a nyugati társadalmak közös jellemzőjeként írhatjuk le az átlagosnak tekintett egyén fizikai teljesítőképességének csökkenését, az izomzat "alulkondicionált" állapotát. Döntően e két faktor miatt tartjuk a gerinc korosodásával kialakuló panaszokat tipikus "civilizációs betegségnek".

Az átlagos életkor növekedésével a degeneratív gerincbetegségek gyakran társulnak csontritkulással (ún. osteoporosissal). Az USA-ban 2001-ben közel 22 millió embert kezeltek ez utóbbi betegséggel (köztük 11 millió volt hatvanöt éven felüli), míg kezelést igénylő porckorong-elváltozás közel 45 millió beteget sújtott. Nincs okunk kételkedni abban, hogy hazánkban is hasonló statisztikákat lehetne közzétenni.

A degeneratív gerincbetegségek mellett a gerinc sérülései és a daganatos betegségek gerincbe adott áttétei jelentenek súlyos kihívást az egészségügyi ellátórendszerek számára.

A sérültellátás mindig is fókuszban álló és kiemelt területe volt a hazai egészségügynek. Ezért nem meglepő, hogy a modern gerincsebészeti eljárások közül a leghamarabb (már a nyolcvanas évek végén, de még inkább a kilencvenes évek elején) a gerinc rögzítőműtétei terjedtek el idehaza. E műtéti technika lényege az, hogy a valamely oknál fogva (sérülés, daganat stb.) mechanikailag instabillá vált gerincszakaszt fémszerkezetek (implantátumok) beültetésével rögzítik. Hasonló implantátumok a gerinc egyéb betegségeinél is felhasználhatók (deformitáskorrekciók, fertőzéses-gyulladásos betegségek, veleszületett rendellenességek stb.). A modern gerincsebészet kialakulását ezért is kötjük az implantátumtechnológia robbanásszerűen megindult fejlődéséhez, ami a kilencvenes évek elején kezdődött, s napjainkban is tart.

Még két tényezőre volt szükség a gerincsebészet felíveléséhez. Az első az volt, hogy a modern ipari társadalmak (s legfőképpen egészségbiztosításuk) számára egyre nagyobb financiális terhet jelentett a gerincbetegségek miatt megrokkantak járadékellátása és folyamatos gondozása. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a nyolcvanas évek derekán éppen a biztosítótársaságok ösztönzésére és pénzügyi támogatásával jött létre egy addig példa nélkülinek tekinthető szakmai koncentráció (Quebec Task Force), amely a legtekintélyesebb észak-amerikai szakmai műhelyek bevonásával hat év alatt elvégezte a gerincbetegségek patológiai alapon álló tüneti osztályozásának feladatát. Ez a grandiózus munka (a diagnosztika, a nem műtéti és a műtéti kezelés szakmai protokolljai, valamint a munkaképesség megváltozása értékelésének kritériumrendszere) teremtette meg azt a kö-zös szakmai-tudományos alapot, amelyre a modern gerincgyógyászat (benne a gerincsebészettel) felépülhetett.

A másik tényező a radiológiai diagnosztika digitális korszakának a megjelenése volt. A korábbi hagyományos röntgentechnikákkal szemben a számítógépes rétegvizsgálat ("computerised tomography" - CT) és a mágnesrezonancián alapuló rétegvizsgálat (MRI) elterjedése a mindennapi gyakorlatban forradalmasította és tömegesítette a diagnosztikát. A legtöbb morfológiai gerincelváltozás (törés, daganat, porckorongsérv stb.) ezekkel az eszközökkel tökéletesen diagnosztizálható, s a kezelés racionális iránya is megadható. Nem véletlen, hogy a diagnosztika digitális korszaka tömegesítette a gerincsebészetet is: a pontos diagnosztika bázisán például a sérülésellátás vagy a daganatos betegségek kezelésének eredményei drámai mértékben javultak.

A modern diagnosztikával párhuzamosan új alapanyagok (a korábban használatos acéllal szemben a titánötvözetek, kerámia, műanyagok, mint például a teflon vagy a dakronok) váltak piacilag hozzáférhetővé az elmúlt tíz évben. A géntechnika pedig napjainkra elérhetővé tette a csontosodási folyamatok legfontosabb biokémiai komponenseinek ipari méretű előállítását s a napi sebészeti tevékenységben való felhasználását.

A kilencvenes évek közepére (e változások eredményeképpen) kialakultak azok az orvosszakmai műhelyek is, amelyek az innovatív gerincsebészet letéteményesei lettek. A gerincsebészet önálló szakággá válását a sok egyéb mellett a rendkívül széleskörű szakmai alapok (általános, mellkas-, ér-, idegsebészeti, ortopédsebészeti ismeretek mellett a biomechanika mint alkalmazott alaptudomány naprakész ismerete és a műtőasztalon való alkalmazása, a számítástechnika műtői alkalmazása - a virtuális valóságban végzett sebészi navigáció) elsajátításának időigényessége és az állandó fejlődés által megkívánt folyamatos továbbképzés indokolta.

A gerincsebészet költségei nem csekélyek. Leglátványosabb talán a személyi költségek alakulása: bármely országban vizsgálódva a fejlett biztosítási rendszerekben a három legjobban fizetett specialitás között találjuk a gerincsebészetet. (Respektált magánklinikák épülnek egy-egy nagy nevű gerincsebész pacientúrájára.) A műtői berendezések az általános (műtőasztal, altatógép, műtőlámpa stb.) kategóriában is a legmagasabb színvonalat kívánják meg, tekintettel a gyakran 6-10 órás műtétek által megkívánt követelményekre. Emellett speciális elektromos rendszerek (vérzéscsillapításra, az idegműködés monitorozására stb.), műtéti mikroszkóp, a műtét közben alkalmazott röntgenátvilágító használata szakmai alapkövetelménynek tekinthető. E sorok írásakor a magyar egészségpiacon a világpiac naprakész állásának megfelelő bármely modern eszköz beszerezhető.

Egy darab gerincsebészeti műtő berendezése a fentebb felsorolt eszközökkel (erősen lecsupaszított árakon) 240-260 millió forintból hozható ki. Ehhez adjuk hozzá a gerincsebészet speciális eszköztárát: gyorsfúró készlet (8-10 millió forint), endoszkóp (24-30 millió), valamennyi gerincsza-kaszon alkalmazható műtéti feltárórendszerek (9-12 millió), egy középkategóriás műtét elvégzéséhez szükséges kéziműszer-alaptálca (kb. 8 millió), sebészi navigációs berendezés (70-110 millió). Ide sorolhatnám még a speciális műtétek által megkívánt speciális eszközöket is, de ezeket szerencsére valamennyi implantátumgyártó cég ingyen bocsátja rendelkezésre (ha a cég implantátumát vásároljuk, persze - nyilvánvalóan ezt is megfizetjük az egyes implantátumok árába építve).

Mindent összevetve, a kor színvonalán berendezett gerincsebészeti műtő 350-400 millió forintnyi beruházást kíván. E berendezések lényegében ugyanennyibe kerülnek az USA-ban is (valószínűleg az adótartamuk különbözhet). A műtét során felhasznált steril, eldobható fogyóanyagokat is ugyanazoktól a cégektől szerezzük be Magyarországon mi is, mint például a Cleveland Clinic Ohio államban.

A táblázat mutatja ebben az intézetben egy csigolyatest csontcementtel való megerősítésének (vertebroplasztika) műtéti költségeit, egynapos beavatkozás formájában. Ezt a beavatkozást csontritkulás esetén eredményesen alkalmazzuk fájdalomcsillapításra s a csigolyatörések prevenciójára is. Ugyanez a forrás 2500 dollárra teszi Ohio államban a csontritkulásos beteg átlagos gyógyszerköltségét egy évre. A vertebroplasztika ezt a költséget harmadára csökkenti, tehát három-négy éves viszonylatban a biztosítónak már megtakarításokat jelenthet.

Ez a beavatkozás a beteg számára csekély megterheléssel jár, eredményességét számos multicentrikus prospektív vizsgálat bizonyította. Nemzetközi viszonylatban a jelenlegi növekedési tendencia alapján két-három év múlva a második leggyakrabban végzett gerincműtét lesz (a porckorongsérv után). Idehaza ezt a beavatkozást csak a fekvőbeteg-ellátás keretei között tudjuk elszámolni az OEP felé. E sorok írásakor az ellátóintézmény e beavatkozásért 161 ezer forintot kap. Az ohiói és a hazai adatok összehasonlítása után talán nem meglepő, hogy tavaly legfeljebb 80 vertebroplasztikát végeztünk Magyarországon. A hazai gerincsebészeti ellátórendszer intézményei rendkívül eltérő műtői-műszaki környezetben dolgoznak. A beavatkozások eredményességét e pillanatban finanszírozói oldalról (tudomásom szerint) igazán mélyen nem vizsgálják. Pedig egészen bizonyosan találnának összefüggést a kevésbé specializált, szerényebb műszaki színvonalú műtőberendezések és a gyógyulás mutatói között. A legfontosabb faktor nyilván mindig is a sebész szakértelme marad, de ugyanaz a sebész a kor színvonalán álló műtőben nyilván jobb eredménnyel és jóval kevesebb műtéti stresszel végezheti munkáját.

Az egészségügyi ellátás technikai színvonala a gerincsebészetben különösen nagy jelentőséggel bír. A műtői beruházás amortizációs költségei messze átlagon felüliek. A hazai finanszírozási rendszerben ez a tény e pillanatban nem igazán tükröződik. A HBCS-pontok értéke legfeljebb a működés költségeit fedezi, az amortizáció elismerése legalább 35-40 százalékos térítésemelést jelentene. Amíg ez nem valósul meg, a betegek gyógyulása gyaníthatóan nagyban függ attól is, hogy milyen műtőtechnikai bázison dolgozó intézményben vetik alá magukat az egész hátralevő életükre meghatározó következményekkel járó gerincsebészeti beavatkozásoknak.