Kiugró könyves eredmények - jórészt önerőből
Büszkélkedhetünk vele, hogy a 90-es évek első felében bekövetkezett, súlyos válság után 1997 óta dinamikusan fejlődik a könyvpiac, s az éves könyvforgalom minden évben az inflációt meghaladó mértékben nőtt (lásd táblázatunkat). Ennek ellenére Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) igazgatója úgy véli: a magyar könyvkiadást nem érdemes csupán a forgalmi adatokkal jellemezni. Ez ugyanis hatalmas szellemi terület, a magyar értelmiség számára a legfontosabb megnyilvánulási terep. Ezt pedig a magyarországi kultúrpolitikának mind ez idáig nem sikerült belátnia. Ezért az MKKE ötpontos javaslatot juttatott el a kulturális tárca vezetőinek. Sikerült is már eredményeket elérniük (lásd a következőkben), s Hiller István kulturális miniszternek is eljuttatták az ötpontos javaslatot, ám még nem tudtak érdemben tárgyalni róla.
A legelső pont, hogy az MKKE szeretné elérni a hazánkban rendkívül magas, 12 százalékos áfa csökkentését. Az Európai Unió több tagországában egyáltalán nem terheli áfa a könyveket. Az adókulcs egyedül Dániában példátlanul magas, 25 százalékos. De a skandináv ország kiugró adatával együtt is csupán 6,2 százalék az átlagos adókulcs az EU-ban (ha meg Dániát kivennénk az adatsorból, akkor az átlag alig haladná meg a 4 százalékot). Miközben az Európai Könyvkereskedők Szövetsége (EBF) a kulcsok harmonizálásán dolgozik, s 5 százalékos kedvezményes ráta alkalmazását tervezi a könyvekre (VG, 2003. február 7.), az EBF-tag Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése bő hét esztendeje küzd azért, hogy mérséklődjön nálunk a kiugróan magas adó. Eddig csak azt sikerült elérniük, hogy 1999-ben 0 százalékos lett a közoktatási tankönyvek áfakulcsa. Ha megnézzük az EU tagországait, Dánia kivételével nincs olyan ország, ahol a könyvek áfája elérné a 12 százalékot, nem úgy, mint nálunk. De Lengyelországban, Oroszországban és Romániában is 0 százalék (lásd táblázatunkat).
Az MKKE másik javaslata, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma bővítse a kedvezményes kamatozású könyvszakmai hitel támogatási keretét. Ezt Magyar Bálint kulturális-oktatási minisztersége idején vezették be, a cél az volt, hogy egy elkülönített pénzalapból a tárca átvállalja a könyves cégek bankhitelkamatainak a felét. Sok kiadó ugyanis súlyos forráshiánnyal küzd. Nem is csoda, ha belegondolunk: egy kiadónak egy könyv elkészülte után általában 30 napon belül ki kell fizetnie a nyomdaszámlát, ám a könyvek eladása hónapokig, olykor évekig is eltarthat. Addig meg a kiadó pénze benne fekszik a kinyomtatott kötetekben. A bevétel tehát csak lassan csordogál. Ennek áthidalásában sokat segít a kedvezményes kamatozású könyvszakmai hitel, amelynél a kamatok felét átvállalta az állam. Az MKKE kérésére a kulturális tárca az idén a duplájára, 60 millió forintra emelte ezt a keretet, ez a pont tehát már teljesült (VG, 2003. márc. 7.). Tegyük hozzá: igazán reális ez a hitelkeret, ha a könyvpiac tavalyi, 53,6 milliárd forintos összforgalmát nézzük.
Az ötpontos javaslatban szerepelt az is, hogy töröljék el a Nemzeti Kulturális Alapprogramba (NKA) minden könyv után befizetendő 1 százalékos kulturális járulékfizetési kötelezettséget. Az egyesülés kimutatásai szerint ugyanis a hazai könyvkiadás az NKA 10 esztendeje alatt több járulékot fizetett be, mint amennyit különféle pályázatokon elnyerhetett. Azaz a könyvszakma tulajdonképpen önmagát segélyezi az NKA-n keresztül.
A 4. javaslat, hogy növekedjék a könyvtárak állománygyarapításra fordítható kerete, a kölcsönzőhelyek ugyanis az újdonságok töredékét sem képesek megvásárolni. Ha az állam minden évben 2000 kiválasztott újdonságból 500 példányt megvásárolna a könyvtárak számára, akkor évente egymillió példány jutna el az új könyvekből a könyvtárakba. Zentai Péter László szerint ezt ki se kell találni, létezik ugyanis az úgynevezett skandináv modell, ami nem a piacba történő beavatkozást jelenti, hanem azt, hogy állami és önkormányzati tulajdonban vannak a könyvtárak, s a fenntartó a teljes könyvforgalomból 8-10 százaléknyit megvásárol a könyvtárak számára. A magyar könyvpiac forgalma tavaly meghaladta az 53 milliárdot (lásd táblázatunkat), ez azt jelenti, hogy 3-4 milliárd forintból eljuthatnának a fontos újdonságok a könyvtárakba. Azaz körülbelül egymillió példánnyal gyarapodnának évente a kölcsönzőhelyek. Arról nem beszélve, hogy akkor minden könyvből 400-500 példánnyal többet nyomtathatnának a kiadók, amelyek több bevételre tehetnének szert, s a mostaninál tisztességesebben meg tudnák fizetni a szerzőket.
Az MKKE 5. javaslata szerint a kulturális és az oktatási tárcának együtt létre kellene hoznia a Magyar Olvasási Közalapítványt, amelynek szükségessége Zentai Péter László szerint nem lehet kérdéses a PISA 2000 vizsgálat adatai után. Az MKKE kérésére a Tárki tavaly felmérést készített az olvasási szokásokról. A 3000 felnőtt és 1000 középiskolás körében végzett felmérésből az derült ki, hogy a legutóbbi 20 esztendőben nőtt azok száma, akik olvasnak. Húsz évvel ezelőtt az összes megkérdezett 25 százaléka állította, hogy rendszeresen olvas, tavaly 32 százaléka, köztük jóval több a nő, s többen olvasnak a fővárosban, mint a vidéki városokban. A felnőttek jórészt szépirodalmat választanak, a középiskolások inkább lektűrt.
Ugyanakkor tudjuk, hogy akadnak, akik egyáltalán nem olvasnak, sőt: több felmérés szerint a magyarországi felnőtt lakosság körülbelül 5 százaléka funkcionális analfabéta, a 8. általánost befejezők 25-30 százaléka pedig szövegértési problémákkal küszködik. Ezért is fontos lenne a közalapítvány létrehozása, amelyhez az MKKE szerint 100 millió forintos alaptőkére lenne szükség. A közalapítvány népszerűsítené az olvasást, azt, hogy az így megszerezhető tudás nem egyszerűen műveltséget jelent, hanem a magyar munkaerő versenyképességét is növeli. (EE)
