BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A MÁV beérte a vidékieket

A tavalyinál most lényegesen jobb helyzetben kezdheti a 2003/2004-es évadot a MÁV Szimfonikus Zenekar, a bérek átlaga elérte a vidéki együttesek színvonalát, most 130 ezer forint. Először fordul elő, hogy tartalék pénz van a bankszámlájukon, pedig nem kapták meg a teljes öszszeget, amiért 2002 végén a kulturális miniszterhez folyamodtak. Görgey Gábor 150 milliós ígérete 54 millióra fogyott, ebből is csak 44 jutott el hozzájuk. A maradék 10 milliót 2004-ben Kobajasi Ken-Icsiró koncertjére kívánják majd felhasználni. 96 millió forintot nyertek el az önkormányzati együttesek számára fenntartott belügyminisztériumi alapból azok után, hogy közhasznú szerződést kötöttek a IV. kerületi önkormányzattal. A környezetvédelmi tárca egyszeri adományát is elkölthetik ebben az évben, így 2002 októberétől visszamenőleg kifizethették az emelt béreket. Biztonsággal meghirdethették bérleteiket, s a 8 koncertből álló sorozatokhoz egy-egy ingyenes meglepetéskoncertet.

Neves külföldi és hazai szólistákat hívhattak, például Yaron Gottfried, Guido Mancusi, Hamar Zsolt, Jurij Szimonov, Ury Mayer karmestert, Jandó Jenő, Ránki Dezső, Oravecz György zongoraművészt, Kokas Katalin hegedű- és Onczay Csaba csellóművészt. Folytathatják az Unokák és nagyszülők című szombati ifjúsági előadásaikat is. Újdonság, hogy a városligeti Közlekedési Múzeummal közösen, az intézmény úgynevezett Hosszcsarnokában négyrészes kamarazenei sorozatot indítanak, népszerű, színvonalas műsorral. A bevezető est azt igazolta, hogy a gőzmozdonyok közelében páratlan miliőben szólalnak meg a remekművek. (AM)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.