Jelenleg többek között Veszprémben, Hódmezővásárhelyen, Tatán és két budapesti helyszínen épül több száz honvédségi lakás. A HM által finanszírozott legnagyobb projekt, a Százados utcai beruházás gyakorlatilag félúton jár: hetven lakást már átadtak, százhetven még épül, új tulajdonosai várnak rá. A kilencvenes évek első felében a jobb, de inkább rosszabb állapotban lévő honvédségi ingatlanok értékesítése volt napirenden, ezzel szemben 1996/97-től - amikortól az ország költségvetése ezt megengedte - beindult a HM lakásépítési programja.
Mint Zámbori Mihály védelemgazdasági helyettes államtitkár a Világgazdaságnak elmondta, a minisztérium által épített otthonok kivitelezése és felszereltsége nem hagy kívánnivalót maga után. A lakások jellemzően kettő-négy szobásak, de ritkábban készülnek egyszobás ingatlanok is, ezek a nőtlen tisztiszállók sajátjai, néhány vidéki helyszínen ilyenek is építkezés alatt állnak.
A lakások négyzetméterárát számos tényező befolyásolja, például, hogy vidéken van-e az ingatlan, avagy a fővárosban, vagy hogy eredetileg a HM tulajdonában volt-e az építési telek. Elsősorban a hivatásos állomány és a tiszthelyettesek költözhetnek családtagjaikkal az új otthonokba, csak utánuk következnek a különböző honvédségi intézmények közalkalmazottai. Az igénylések elbírálásakor a rászorultság foka, a család nagysága, a gyerekek száma az elsődleges szempont, nem pedig a beosztás. Limitált, száz alatti azon honvédségi ingatlanok száma, amelyeket a magas rendfokozatú, kiemelkedő beosztású vezető tisztek kaphatnak meg.
Bár a Magyar Honvédség részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a hivatásos és szerződéses állomány tagjai lakásproblémáinak orvoslására (erre jelenleg évente több mint 3 milliárd forintot szán a tárca), lehet, hogy a jövőben háttérbe szorulnak a honvédségi lakásépítések, és helyüket a más által felépített, kulcsrakész, új ingatlanok vásárlása váltja majd fel. Ennek egyszerű oka van. A honvédség illetékeseinek tapasztalata szerint, ahol megjelenik a HM mint leendő építkező, az önkormányzatok egy része úgy gondolja, hogy a tárca korlátlan anyagi erőforrásokkal rendelkezik, és szeretik ehhez mérten kialakítani a majdani építkezés kondícióit. A közelmúltban az sem volt ritka, hogy a minisztérium használt lakásokat vásárolt meg, és ezeket újíttatta fel, de várhatóan ez a gyakorlat is teljesen háttérbe szorul majd. Ezt a helyettes államtitkár azzal indokolta, hogy nincs megfelelő nagyságban, megfelelő állapotú használt ingatlan a hazai piacon.
A tárca szakemberei most dolgoznak azon a koncepción, amely meghatározza majd az egyenruhások és más honvédségi alkalmazottak lakáshoz juttatását a jövőben - derült ki Zámbori Mihály tájékoztatásából. Ez előreláthatólag két fő pilléren nyugszik majd. Egyrészt szolgálati lakásokat vásárolnának a hivatásos állománynak, másrészről pedig bérlakásokban gondolkodnak. A tervek szerint a nyílt pályázat útján kiválasztott vállalkozó által felhúzott lakásokba a HM garantálná akár tíztizenöt-húsz éven keresztül a bérlőket, akik az előre megállapított bérleti idő lejárta után maradékáron vásárolhatnák meg az addig használt ingatlanokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.