Amit a Bechterew-kórról tudni lehet
A Bechterew-betegség világszerte elterjedt, de a különböző népeknél más és más a gyakorisága: Ázsiában és Afrikában ritka, Amerikában és Európában gyakori. Az 1970-es években végzett magyar felmérés szerint a felnőtt nők 0,08, a férfiak 0,4 százaléka, azaz mintegy 20 ezren szenvednek ebben a kórban. Amint látható, ötször annyi férfi betegszik meg, mint nő. A betegség leggyakrabban 20-30 életév között, s az esetek 92 százalékában 42 éves kor előtt kezdődik. Minél korában kezdődik a betegség, annál súlyosabb lefolyású.
A betegség kialakulásában jelentős szerepe van az öröklött hajlamnak: minden tizedik betegnek legalább egy közvetlen rokona (szülők, testvérek, gyerekek) ebben a betegségben szenved. 1973 óta tudjuk, hogy a szervezet sejtjeinek egyik antigénje - amely többek közt a transzplantációs azonosság meghatározásában játszik fontos szerepet -, a HLA B27 antigén gyakrabban fordul elő azok közt, akik spondylitis ankylopoeticában szenvednek. Míg a betegek 90 százaléka HLA B27-hordozó, addig a lakosságban az antigén gyakorisága csak 5-7 százalék. Természetesen a HLA B27-hordozók túlnyomó többsége egészséges, közülük minden huszadik egyúttal beteg is. Azt még nem tudjuk, hogy a genetikai hajlamon kívül pontosan milyen más tényezők játszanak szerepet a betegség kialakulásában. A B27 antigént akár prenatalisan is meg lehet határozni, de mivel a B27-hordozás csak az esetleges hajlamot jelzi, ezért a betegég előrejelzésére nem alkalmas. Ha a B27-hordozó beteg rokona nem B27-hordozó, gyakorlatilag kizárt, hogy megbetegedjen spondylitis ankylopoeticában. A genetikai hajlam mellett leginkább a különböző fertőzések szerepét tételezzük fel. Egyes hasmenéses betegségeket és urológiai fertőzéseket ízületi gyulladás követ, ebből az arra fogékony (többségében B27-hordozó) egyéneken spondylitis ankylopoetica alakul ki. A betegség a gerinc ízületeinek és szalagjainak gyulladásával jár, amely elcsontosodik. Emiatt a gyulladás időszakában a betegnek állandó fájdalma van, az elcsontosodás során pedig a gerinc mozgásai fokozatosan beszűkülnek. Végül a gerinc teljesen elmerevedik. A betegség további tünete lehet a csípő és váll, ritkábban a többi ízület, valamint a szivárványhártya gyulladása (30-40 százalék), az aortabillentyű elégtelensége (5).
A betegséget elsősorban a jellegzetes panaszok alapján s a képalkotó eljárásokkal kimutatható gyulladásos elváltozásokkal lehet diagnosztizálni. Elsősorban a hagyományos radiológiai eljárással mutatjuk ki az elváltozásokat, azonban ennél hamarabb mutatja ki az elváltozásokat a csont izotópos vizsgálata és legújabban a komputertomográfiás és mágneses magrezonancia-vizsgálattal. Sajnos ezekkel az érzékeny vizsgálatokkal kimutatható eltérés meg nem jelenti egyúttal a betegség diagnózisát. Annak ellenére, hogy gyulladásos betegségről van szó, a laboratóriumi vizsgálatok (vörösvértest-süllyedés) sok esetben nem utalnak gyulladásra.
A betegség krónikus lefolyású, ezért a gyógykezelésben kiemelt fontosságú a beteg közreműködése. Ehhez a betegnek ismernie kell a betegség lefolyását, a kezelés lehetőségeit és veszélyeit. Ma már magyar nyelven is rendelkezésre áll több kiadvány, amely a kellő információt megadja a betegnek. Ezzel a betegség kezdetén el kell látni a beteget, és valamennyi felmerülő kérdésére választ kell kapnia, hogy a kezelés során együttműködésére számíthassunk. Mivel a betegség okát nem ismerjük, ezért a betegséget megállító kezelés nem áll rendelkezésünkre. A tüneti kezelés célja a gyulladás csökkentése és annak elérése, hogy a gerinc elmerevedése a lehető legkisebb deformitással járjon.
A gyulladás csökkentésére a nem szteroid gyulladáscsökkentőket alkalmazzuk. Ma Magyarországon 23 különböző hatóanyag áll rendelkezésünkre, ezeknek többféle mennyiségű kiszerelése, különböző adagolási formákban (tabletta, kúp, injekció, kenőcs). A nem szteroid gyulladáscsökkentők adásának célja a gyulladásos fájdalom enyhítése, azaz a készítményeket időszakosan adjuk, tehát folyamatos, tartós szedése nem indokolt. Ezt a tartós gyógyszerszedés mellett fellépő esetleges mellékhatások (pl. gyomorpanasz, máj-, vesekárosodás stb.) elkerülése indokolja. A számos készítmény létét az indokolja, hogy az egyes hatóanyagokra csak a betegek kétharmada javul, ilyenkor másik hatóanyag még hatékony lehet. Az újabb hatóanyagok jelentőségét az adja, hogy ezek alkalmazása során nagyságrenddel ritkábban fordul elő a leggyakoribb mellékhatás, a gyomor, patkóbél és bél fekélyesedése, esetleges vérzése.
Számos különböző gyógyszerhatóanyagot próbáltak ki, hogy a betegség lefolyását befolyásolják, azonban eddig egy sem bizonyult hatékonynak. A legújabb készítmények, amelyek a gyulladásban élettani szerepet játszó fehérjék gátlása révén (tumornekrózis faktor elleni hatóanyagok) rendkívül hatékony gyulladásgátlók. Alkalmazásuk során azonban a szervezet fertőzés elleni védekezőképessége is gyengül, ezért erre a mellékhatásra gondosan ügyelni kell, másik hátránya, hogy csak injekciós formában vihetők be, s tartósan kell adagolni. Arra még nincs elegendő tapasztalat, vajon ezek a készítmények hatnak-e a betegség lefolyására.
A gerincdeformitás elkerülése és kialakulásának lassítása érdekében a betegeknek folyamatosan, rendszeresen tornázniuk kell. Ennek elérése az egyik legnehezebb orvosi feladat. A hatékony gyulladásgátlás kellő fájdalommentességet biztosít a torna végzéséhez. A gyógyszeres kezelésnek és a torna jelentőségének felismerése eredményezte, hogy ma már ritkaságszámba megy a súlyos gerincgörbület kialakulása. A torna mellett a rendszeres sportolás (úszás) segít a kívánt eredmény elérésében. A különböző fizioterápiás eljárások (elektro-, balneoterápia) célja a fájdalom csökkentésén túl a kialakult deformitások csökkentése.
A betegség szövődményeit az ortopéd sebészi beavatkozások kiváló eredménnyel javítják. Az ízületi gyulladás (csípő vagy térd) kezelésére a korai esetekben a gyulladt ízületi hártya eltávolítása (synovectomia), az ízület elpusztulásakor ízület beültetése (endoprotézis) a hatékony kezelés eszköze. A sebészi technika javulása és a műtéti érzéstelenítés fejlődése lehetővé tette a gerincdeformitás korrekciós műtétjét, ma már hazánkban is rutinszerűen végzik.
Magyarországon 2001-ben mintegy háromezer spondylitis ankylopoeticában szenvedő beteget több mint hatezer alkalommal kezeltek kórházban, tízezer beteg 35 ezer alkalommal kapott ellátást a járóbeteg-ellátásban, és közel 800 beteg volt átlagosan 42 napig táppénzen. Ezek a becsült (gyógyszer, gyógyászati segédeszköz, utazási) költségekkel együtt 900 millió forint direkt kiadást jelentettek a társadalombiztosításnak és a betegeknek, ami átlagosan 4500 forintot jelent betegenként. Ugyanez az összeg az USA-ban 1770 dollár. Az indirekt költségek (a munkaképtelenség miatt kieső termelési érték) mintegy kétszeresei a direkt kiadásoknak, azaz ez a betegség az egyéni szenvedésen túl jelentős gazdasági terheket ró a betegekre és a társadalomra.
A világszerte intenzíven folyó kutatómunka remélhető eredménye - már a nem túl távoli jövőben - a spondylitis ankylopoetica hatékony és eredményes gyógyítása.
