Éles viták a reprográfiai díj körül
Ma tárgyalja a kormány a repro-
gráfiai díj nyomtatókra történő kiterjesztéséről szóló javaslatot. A szerzői jogi törvény értelmében az alkotókat műveik magán célú másolása után vagyoni kompenzáció illeti meg, amit be kell építeni a sokszorosítógépek árába. Magyarországon áprilisban lesz három éve, hogy a fénymásológép-gyártók, illetve -importőrök, továbbá az ilyen készüléket ellenérték fejében üzemeltetők reprográfiai díj fizetésére kötelesek, amit most kiterjesztenének a nyomtatókra is. Az eszközök után járó átalánytarifa a reprográfia területén az érintettek részére a legolcsóbb és legegyszerűbb módja annak, hogy műveik felhasználása után díjazást kapjanak. A szerzői és szomszédos jogok egyes kérdéseinek az információs társadalomban történő harmonizálásáról szóló úgynevezett Infosoc irányelv - amelyhez nemrég igazodott a magyar szerzői jog - nem igényel az uniós tagállamoktól egységes jogdíjkezelési rendszert, de a szerzőnek járó kompenzációt megköveteli. Tavaly mintegy 350 millió forint folyt be a szerzőknek szétosztandó díjalapba.
A tervezet kapcsán jelentős ellentétek merültek fel az informatikai érdekképviseletek és a kiterjesztést szorgalmazó Magyar Reprográfiai Szövetség (MRSZ) között. Az MRSZ által tervezett tarifák - nyomtatási sebességtől függően - a tintasugaras nyomtatóknál 600-1800, lézernyomtatóknál 2500-50 000 forint között mozognának, ami évi 3-5 százalékos áremelkedést jelentene. Az ennek megfelelően beszedett jogdíjak összege évi 350 millió forintra becsülhető. Ezzel szemben az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) szerint a reprográfiai díj bevezetése - a szervezet számításai szerint - a lakossági termékkörben 4,3-12,2, a nagyvállalati szegmensben 1,5-8,8 százalékos azonnali áremelkedést gerjesztene. Ez azt jelenti, hogy a hazai árak az uniósokhoz képest 115-127 százalékosak lennének. Ezen túlmenően a fogyasztók informatikai kiadásai akár 2,4 milliárd forinttal is megemelkedhetnek.
A reprográfiai díj kiterjesztése a nyomtatókra a fogyasztókat érintené leginkább hátrányosan, illetve a részben a Sulinet Expressz programnak köszönhetően megindult piacbővülés megtorpanását eredményezheti - közölte korábban érdeklődésünkre Czinege László, a Hewlett-Packard vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: az uniós csatlakozást követően, a vámhatárok megszűnésével a vásárlók is elpártolhatnak, hiszen a szomszédos országokban akár 50 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak a kiválasztott nyomtatóhoz. A hazai nyomtatópiac meghatározó szereplőjének vezetője elmondta, aránytalanul magasnak és elfogadhatatlannak tartják a tervezett díjakat, amelyek bevezetésével az otthoni számítástechnika Bokros-csomagját hívná életre a kormány.
A nyomtatók reprográfiai díjjal terheléséről vita van az Európai Unióban is, így annak bevezetése a tervezet előterjesztőinek állításával szemben nem lehet az EU-jogharmonizáció része. Az informatikai szervezetek úgy látják, a digitális jogkezelés megvalósításával kellene a szerzői művek felhasználása körüli problémát rendezni, nem pedig a tényleges használattal összefüggésben nem lévő, adó módjára behajtható díj kivetésével.


