BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Közel félszáz operabérlet kapható

A Magyar Állami Operaház a 2004/2005-ös évadra 47 bérletsorozatot állított össze, amelyből hat ifjúsági, öt nyugdíjas. A bérletesek az Operában 14, az Erkel Színházban 17 sorozatból válogathatnak. A kombinált bérletek közül a Tóth-bérlet az évad négy bemutatóját is tartalmazza, a Hungaricum-bérletet magyar szerzők műveiből állították össze, míg a Delly-bérlettel Wagner műveit lehet meghallgatni. Ez utóbbi a legdrágább - 27 600 forint -, a legolcsóbb 1200 forint, míg az Erkel Színházba 6800, illetve 10 800 forintért lehet bérletet vásárolni. (VG)



Turnéra indul a Budapesti Fesztiválzenekar

Holnap nagy európai turnéra indul a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), az első koncertet a spanyolországi Valenciában adják, majd Lisszabonban, utána Madridban és Barcelonában lépnek fel. A következő állomás az amszterdami, majd a brugge-i Concertgebouw. A turné Németországban folytatódik, ahol hét város koncerttermeiben muzsikál a BFZ. Mahler, Schubert, Liszt és Schumann darabjait Fischer Iván vezényli. (VG)



Hollywoodi forgatás Magyarországon?

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) igyekszik a mozgóképtörvényt a nemzetközi szakmai közönségnek is bemutatni, így a magyar filmes szakma képviselői - Tóth Erzsébettel, az MMK főtitkárával együtt - Los Angelesben prezentációt tartottak az adókedvezményekről, a kooprodukciós és bérmunka-lehetőségekről (VG, 2004. ápr. 16.). A hírek szerint az idén egy amerikai film már biztosan készül nálunk. (VG)



Lemondott Vásáry Tamás

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója és vezető karnagya, Vásáry Tamás lemondott ezen tisztségeiről. Lépését azzal indokolta, hogy a zenekar évek óta nem kapja meg azt az anyagi támogatást, amelyre szüksége lenne a kimagasló színvonalú szakmai munkához. A muzsikusok anyagilag egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Az MR Szimfonikus Zenekar fenntartója a Magyar Rádió, így az együttes költségvetését a rádió anyagi helyzete befolyásolja. A kulturális tárca idei 225 millió forintos zenekari konszolidációs keretéből az MR Szimfonikus Zenekara 30 millió forintot kapott. (VG)



Újra itt az Est Invázió

Az Est Média csoport által létrehozott Est Invázió célja, hogy minőségi könnyűzenei eseményeket kínáljon a fiataloknak. Az idén 12 vidéki helyszínen - melyek döntő többsége az ország főiskolai, illetve egyetemi központja - rendezik meg ezeket a koncerteket, melyekre a belépők egységesen 500 forintba kerülnek, a kedvezményes jegyárhoz nagyban hozzájárult a két fő szponzor, a Djuice és a Nokia. (VG)



Zenei sorozat PHARE-támogatással

Az A38 hajó In-Fusion elnevezéssel sorozatot indított: áprilisban és májusban hat alkalommal, különböző stílusú zenekarok, DJ-k, alkotóközösségek találkoznak a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő állóhajón. A sorozat - melynek tegnapi fellépője az óriási sikert aratott Asian Dub Foundation Sound System volt - az Európai Unió PHARE-programjának támogatásával jött létre. (VG)



Pályázatíró tanfolyam

A magyarországi KultúrPont Iroda elindította uniós pályázatíró tanfolyamát, melynek tematikájában a gyakorlatokat és a felhasznált példákat egy-egy szűkebb kulturális terület igényei szerint állítják össze. Áprilisban indult a közgyűjteményekről szóló, míg május 5-e és 7-e között az előadó-művészet és vizuális művészetek témakörében rendeznek tanfolyamot. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.