BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sorstalanság: új konstrukció?

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) játékfilmes kuratóriuma tegnap tárgyalt a Sorstalanság című film folytatásáról. A kuratórium lapunkhoz is eljuttatott közleményében tudatta, hogy szükségesnek tartja a forgatás folytatását és befejezését. Emellett feltétlenül folytatni kell a teljes körű pénzügyi, filmszakmai és jogi átvilágítást, ezt azonban nem lehet a forgatás feltételéül szabni, a két ügyet külön kell kezelni. Jogi és pénzügyi biztosítékok alapján folyamatban van egy új gazdasági konstrukció kidolgozása, s ez teremti majd meg azt a hátteret, amely alapján folytatni lehet a produkciót. Tóth Erzsébet, az MMK főtitkára úgy véli, húsvét után újból meg kell kezdeni a film forgatását, addigra ki kell dolgozni az új gazdasági konstrukciót. A kuratórium az MMK titkárságát bízta meg azzal, hogy minél előbb kidolgozza az új konstrukciót annak érdekében, hogy minél hamarabb pénzhez jussanak a film készítői.

A bő másfél hónapos leállásnak anyagi okai vannak, hiányoznak még szerződések például az Eurimages által megítélt összeghez. Az Európai Unió filmalapja 650 ezer eurót szavazott meg a filmnek, s az első 30 százalékot átutalta, ám a második harmadról még nem született meg a konkrét szerződés, amely csak akkor jöhet létre, ha a produkció minden más szerződést megkötött, s ezen dokumentumokat bemutatja. Ez azonban nem történt meg, ennek oka pedig - a magyar koproducer, Barbalics Péter szerint - a magyarországi áfatörvény változása. A Sorstalanság költségvetését ugyanis tavaly nyáron, az akkori adózási előírásokat figyelembe véve alakították ki, s a koprodukciós partnerekkel is ezek szerint állapodtak meg. Az idén január 1-jén életbe lépett áfatörvény miatt a magyar állam által nyújtandó támogatás áfaköteles lett, s ez körülbelül 200 millió forintot jelent, azaz jelentős összeg a 920 millió forintos magyar kormányzati pénzből.

A 2,5 milliárd forintos összköltségvetésű produkcióhoz a magyar állam az MMK-n keresztül folyósítja a 920 millió forintos központi támogatást, amelyhez a magyar producer cég, a Magic Média (amelynek vezetője Barbalics Péter) csak utófinanszírozással juthat hozzá. Azaz minden szakaszban elszámolnak a konkrét költségekkel, s az MMK a benyújtott számlák alapján utólag utalja a támogatás adott összegét. A legutóbbi költségekről a számlákat a napokban adták le a könyvelők az MMK-nak. A Sorstalanság finanszírozása több tekintetben is újszerű: a filmjogokat is birtokló Magic Media a forgalmazásból származó bevételeket visszaforgatja majd a magyar filmszakmába az MMK-n keresztül.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.