Nem vesz részt Wittner Mária a Hősök terén október 21-én az újabb gárdisták avatásán. A Fidesz parlamenti képviselője távolmaradását a Népszavának úgy indokolta: szíve szerint nem hagyná ki az eseményt, de most mások döntöttek helyette - tudóst a Híradó.

A Népszabadságnak pedig azt mondta: október-november folyamán ideje sem lenne erre, mert rengeteg magánprogramja lesz.

Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület elnöke a Népszavának azt mondta: az előzetes számokat, laphírek szerint 600 gárdistát terveznek avatni, úgy pontosította: nem biztos, hogy lesznek annyian, megyénként 20-30 leendő gárdistára számítanak. Hozzátette: most először hölgyeket is avatnak, akik mintegy félszázan lesznek.