Közélet

Börtön helyett karkötő - több országban ez a gyakorlat a kisebb bűncselekményért

A kisebb bűncselekmények elkövetői a jövőben elektronikus karkötőt kaphatnak és nem kell majd börtönbe vonulniuk Szlovákiában.

Az elektronikus jeleket kibocsátó karkötő segítségével nyomon követhetnék azokat az elítélteket, akik büntetésüket nem büntetés-végrehajtó intézetekben töltik le. Lengyelországban az elkövetkező napokban vezetnek be hasonló rendszert - írja a bumm.sk.

A szlovák igazságügyi minisztérium szóvivője közölte: a lengyel szervektől már információkat kértek az elektronikus karkötőket bevezető rendszerről, illetve ennek törvényi szabályozásáról.

A lengyel Puls Biznesu napilap szerint az elektronikus személykövető rendszer kiépítésére kiírt tenderben a legnagyobb informatikai és biztonsági cégek vesznek részt. A rendszer kiépítésemintegy 90 millió euróba kerül. Az elektonikus karkötők segítségével azokat az elítélteket akarják megfigyelni, akik büntetésüket nem büntetés-végrehatjó intézetben töltik le. Erre egyrészt azért van szükség, mert a lengyel börtönök túlzsúfoltak, másrészt a rendszernek köszönhetően az apró bűncselekmények elkövetői nem fognak együtt ülni a visszaeső bűnözőkkel.

elektronikus karkötő Puls Biznesu Bumm.sk Új Szó
Kapcsolódó cikkek