Érszűkület – régi betegség új megvilágításban

A perifériás érbetegség, közismert nevén érszűkület, az általános érelmeszesedés egyik megjelenési formája, amelynél a vérkeringési zavar az alsó végtag verőerein lép fel. Az érszűkület minden huszadik felnőttnél kialakul, előfordulásának gyakorisága a korral együtt nő. A koszorúér- és agyi érbetegséghez hasonlóan a perifériás érbetegség kialakulásának valószínűsége tovább nő a dohányzás, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy magas koleszterinszint esetében, 65 éves kor felett már minden ötödik embernél számítani kell az érszűkület kialakulására.

A perifériás érbetegség két szempontból is veszélyesnek mondható. Köztudott, hogy az alsó végtag vérellátását rontva akadályozhatja mindennapi tevékenységeinket, késői felismerése a végtag elvesztéséhez, amputációhoz vezethet. Magyarországon az amputációk száma nem csökken, évente közel 7300 alsó végtagi amputációra kerül sor érszűkület miatt. A legújabb epidemiológiai kutatások arra hívták fel a figyelmet, hogy az érszűkületes beteg számára a másik veszélyt a gyakran egyidejűleg, tünetek nélkül fennálló koszorúér- és agyi érbetegség jelenti. A statisztikák szerint az érszűkületes betegeknél, függetlenül attól, hogy a jellegzetes tünetek jelentkeznek-e, kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktusnak vagy szélütésnek, ennek következtében a betegség kialakulását követő öt éven belüli halálozás a 30 százalékot is elérheti.

Bár az érszűkület jellegzetes tünetekkel járhat, gyakori, hogy a járáskor fellépő lábikragörcsöt vagy -gyengeséget a beteg a korral vagy ízületi panaszokkal magyarázza, és nem fordul orvoshoz. A felismerést nehezíti az is, hogy a betegség sokáig tünetmentes maradhat, ebben a stádiumban csak szűrővizsgálattal lehet kimutatni. A romló alsó végtagi keringés típusos tünete a járáskor a vádliban vagy a combban fellépő görcs, fáradtság- vagy nehézségérzés, fájdalom, amely pihenéskor rövid idő alatt megszűnik. Ez a tünetegyüttes az úgynevezett intermittáló sántítás. Jellemzője, hogy a görcs vagy fájdalom szinte mindig ugyanolyan hosszú út vagy lépcső megtétele után lép fel. Súlyosabb esetben a romló vérellátás következtében a fájdalom éjszaka, nyugalomban is jelentkezhet, illetve a lábon nem gyógyuló seb, fekély is kialakulhat.

Az érszűkület megállapítása tehát két szempontból is rendkívül fontos. A korai felismerés révén, az időben megkezdett gyógykezeléssel egyrészt megelőzhető lehet a mozgáskorlátozottságot okozó, az életminőséget rontó súlyos végtagi keringési zavar és az amputáció, másrészt megelőzhető az olyan életet veszélyeztető állapotok kialakulása, mint a szívinfarktus és szélütés. A perifériás érbetegség megállapítása egyszerű. A jellegzetes panaszok esetén a betegség gyakran már fizikális vizsgálattal, vagyis az alsó végtagi erek tapintásával és meghallgatásával megállapítható. A diagnózis alapja egy egyszerű műszeres vizsgálat, az úgynevezett boka/kar index mérése, amely tünetmentes esetben is alkalmas az érszűkület megállapítására. Ennek során vérnyomásmérő mandzsetta és ultrahangos Doppler-mérőfej segítségével megmérik mindkét karon és a boka magasságában mindkét lábon a vérnyomást. Amennyiben az alsó végtagon mért vérnyomás alacsonyabb, az érszűkület diagnosztizálható. Súlyos szűkület esetén további speciális vizsgálatokra lehet szükség az esetleges sebészi vagy értágító beavatkozás eldöntése céljából.

Ha megállapítottuk az érszűkület fennállását, a kezelésben is kettős célt kell követnünk: javítanunk kell az alsó végtag keringését, és csökkenteni a várható szív- vagy agyiér-eredetű események bekövetkeztének valószínűségét. A kezelés alapja a megfelelő életmód mellett alkalmazott gyógyszeres kezelés. Alapvető a dohányzás felfüggesztése, a rendszeres mozgás, a koleszterinszint csökkentése, az esetlegesen fennálló magas vérnyomás és cukorbetegség megfelelő kezelése. A 15 mértékadó tudományos társaság, illetve 4 szervezet által 2007-ben megalkotott III. Magyar kardiovaszkuláris konszenzus pontos útmutatóul szolgál az orvosok számára az úgynevezett célértékek tekintetében. A perifériás érbetegség minden stádiumában nagy kockázatú állapot. A megfelelő vérnyomás és koleszterinszint eléréséhez a gyógyszeres eszköztár rendelkezésre áll, de ez a megfelelő orvos–beteg együttműködés nélkül kevés. A megfelelő betegfelvilágosítás mellett az orvosok széles körű meggyőzése is szükséges a sokszor nagy türelmet igénylő prevenciós célok eléréséhez. Ha már járásnehezítettség is jelentkezik, rendszeres sétával javítható az alsó végtag keringése, növekszik a fájdalom nélkül megtett út hossza. Az intermittáló sántítás stádiumában szükség lehet a vérkeringést javító gyógyszeres kezelésre is.

A kezelés részét képezik a trombózis kialakulását gátló gyógyszerek is. Ha a verőérszűkület jelentős, szükség lehet értágító beavatkozás vagy ún. helyreállító érműtét alkalmazására. Sajnos ez nem minden esetben lehetséges, és különösen rosszak a végtagmentés kilátásai, amikor a beteg már úgynevezett kritikus végtagkeringési zavar állapotában, fekélyes vagy elhalt végtaggal kerül a szakemberhez. Ebben a súlyos helyzetben a kórházi kezelés költségei is ugrásszerűen megnőnek, és amennyiben a sürgősen elvégzett érfestést követően érhelyreállító beavatkozásra nincs lehetőség, a belgyógyászati, gyógyszeres kezelés lehetőségei rendkívül korlátozottak. A kórházi körülmények között elvileg rendelkezésre álló erőteljes értágító hatású készítményekkel számos esetben még elérhető javulás, de a kezelés ára jelentősen meghaladja a perifériás érbetegség jelenlegi finanszírozási kereteit, így erre még a magas szakmai színvonalú ércentrumokban is csak korlátozottan van lehetőség. Az új erek képződését elősegítő gén- és őssejtterápia még a klinikai vizsgálatok stádiumában van. Amikor a kezelés lehetőségei kimerültek, a végső, életmentő megoldás sajnos még napjainkban is az amputáció.

A perifériás érbetegség gyakorisága 50 éves kor felett jelentősen megnő, és fokozottan veszélyeztetettek, akik dohányoznak, cukorbetegségben vagy magas vérnyomásban szenvednek, illetve magas a koleszterinszintjük. Nagyobb az érszűkület kialakulásának veszélye, ha a családban gyakran előfordult érbetegség. Nagyon fontos tudni, hogy megfelelő életmóddal és a meglévő kockázati tényezők megszüntetésével vagy kezelésével a betegeket elsősorban veszélyeztető szívinfarktus vagy szélütés kockázatát is jelentősen csökkenteni lehet. A boka/kar index megállapításával korán, még tünetmentes állapotban ismerhetjük fel a veszélyt, és időben kezdhetjük el az érbetegség megfelelő kezelését.

A szerző a Szent Imre Kórház Belgyógyászati Szakmák Mátrix Szervezete Angiológia Profil vezető főorvosa