BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: Így már vesztettem el választást! Videó

Orbán Viktor szerint egy gazdasági esemény is nagy médiaeseménnyé vált, miközben a híradókat a bűnügyek uralják.

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara előtt elhangzott beszédében kiemelte: Ma a kétharmados többségről szóló spekuláció idő előtti, a magyar néplélek azonban szeret a nem megválaszolható kérdésekre szeret koncentrálni. "Már vesztettem választást azzal, hogy felcseréltem a sorrendeket".

A német külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket a Fidesz elnöke: arról, hogy milyen lesz az elkövetkező évek gazdasági környezet. A külügyminiszter szerint német gazdaság jó esetben két év múlva jut vissza a válság előtti szintre.

A magyar politikában ma nem intellektuális deficit van, mert minden tudás rendelkezésre áll egy jó gazdaságpolitika elkészítéséhez. Amikor a jelenről van szó, a kép sötét, amikor a jövőről, az összes mutató felfelé indul - ez a reformkommunizmus maradványa. Ez olyasmi reformját jelenti, ami még nem valósult meg.

Az új kormány előtt óriási dilemma áll. El fog jönni az igazság pillanata és ezt úgy kell közölni, hogy a lassan helyreálló bizalmat nem romboljuk le. Hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, arról Orbánnak saját bevallása szerint fogalma sincs.

A Fidesz elnöke leszögezte: koncentrálni kell egy egységes, nem koalíciós kormány létrehozására. Ha egységes kormány jön létre, a magyar gazdaság óriási lehetőséghez jut. Ma a kétharmados többségről szóló spekuláció idő előtti, a magyar néplélek azonban szeret a nem megválaszolható kérdésekre szeret koncentrálni. "Már vesztettem választást azzal, hogy felcseréltem a sorrendeket".

A Világgazdaság Online élő közvetítése!

A politikában a nehéz feladat ugyanakkor nem negatív, sőt: az egyetlen inspiráció. Orbán leszögezte: óvakodna attól, hogy megdícsérje saját korábbi kormányát, de hozzátette: ismeri munkatársait, elég tapasztalattal rendelkezik, nem a sötétbe történő ugrásra készül.

A davosi csúcs megszólalásainak egy végkicsengése volt: a kapitalizmusra a piaci spekuláció jelenti a legnagyobb veszélyt. Mert a spekuláció hamis illúziót táplál, azt, hogy munka nélkül is fenntartható a gazdaság. A világgazdasági változások mindenhol szembenézésre kényszerítik a politikusokat. Olyan pénzkapitalizmus alakult ki, amely a más pénzének kockáztatását tekinti normának, értékteremtés nélkül. Az értékpapír piac azonban csak akkor értékes, ha a termelés támogatja. A pénzkapitalizmus számára csak a jelen számít.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.