BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az óriási bukás után számonkérő hangok az MSZP-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az MSZP egyetlen jelöltje sem szerzett mandátumot az első fordulóban, és sok helyen a szocialisták legnépszerűbb politikusai buktak el. Egyetlen fővárosi kerület kivételével mind az 57 nyitott kerületben a Fidesz-KDNP jelöltje vezet.

Egyetlenegy helyen, Budapest 20. számú választókerületében sikerült az élen végeznie a szocialista jelöltnek, Tóth József azonban nem érte el a mandátumszerzéshez szükséges 50 százalékos határt, a szavazatok 44,7 százalékát szerezte meg. A Fidesz-KDNP-s Spaller Endre 36,4 százalékot szerzett - közölte összefoglalójában az Inforádió.

A szocialisták egyik reménysége, Szanyi Tibor a főváros XIII. kerületében, a 19. számú választókerületben maradt alul a Fidesz-KDNP-s jelölttel szemben, azonban itt sokáig kétséges volt, ki végez az élen, végül mindössze 429 szavazattal a fideszes Szalay Péter diadalmaskodott.

A választási eredményekről itt olvashat!

Veres János volt pénzügyminiszter komoly vereséget szenvedett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6. számú egyéni választókerületében, Nyírbártorban, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje, Simon Miklós a szavazatok csaknem 60 százalékának megszerzésével jutott mandátumhoz. Veres Jánost a jobbikos jelölt is megelőzte 23 százalékkal, a Gyurcsány-kormány minisztere mindössze a szavazatok 17,7 százalékát szerezte meg.

A sokáig az MSZP miniszterelnök-jelöltségére is esélyes szegedi polgármesternek sem sikerült diadalmaskodnia Csongrád megye 3. számú választókerületében; itt a Fidesz-KDNP-s Bohács Zsolt 43,3 százalékot szerzett, míg Botka László 36,2-t. Hiller István leköszönő oktatási és kulturális miniszter sem teljesített jobban, őt 18 százalékponttal, a szavazatok 48 százalékát megszerezve győzte le Földesi Gyula, a Fidesz-KDNP jelöltje.

"Népítélet volt" - jelentette ki az [origo] kérdésére Suchman Tamás, szocialista országgyűlési képviselő, Somogy megyei képviselőjelölt, aki szerint az emberek nem egyszerűen elutasították az MSZP-t, ennél jóval erősebb érzelmek, indulatok munkáltak a háttérben.

"Most keresik, hogy kit okoljanak" - mondta a hírportálnak egy vidéki MSZP-s képviselőjelölt arra a kérdésre, mi a helyzet a választások után egy nappal a pártban. "Jönnek be hozzánk az embereink, szörnyülködnek, és persze dühösek" - állította. Szerinte a megyei szervezetben a többség azt gondolja, "ezt jól elcseszte az országos vezetés". "A kampány előtt 20 százalékon álltunk, és a végeredmény is ez lett, vagyis csak a törzsszavazóink maradtak, és ezen egy fikarcnyit sem sikerült javítani" - tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.