Váratlan bejelentést tett Magyar Péter az államfőjelöltről: nem egy, hanem legalább 10 név a listán – közösségi oldalán magyarázkodik a kormányfő, az Alaptörvényt emlegeti
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságLegalább tíz „komolyan vehető” javaslat érkezett az új köztársasági elnök személyére – közölte Magyar Péter egy Facebook-kommentben. A miniszterelnök ezzel igyekezett tisztázni, hogy nem társadalmi konzultáció indult, hanem ajánlásokat vártak, a végső döntést pedig az Országgyűlés hozza meg.

A kormányfő a Polgár Judit jelölése körül kialakult vitákra reagálva hangsúlyozta, hogy a TISZA nem társadalmi konzultációt indított, hanem azt kérte az emberektől, hogy küldjenek névjavaslatokat az államfői tisztség betöltésére.
Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, hogy küldjenek ajánlásokat. Legalább 10 komolyan vehető jelölt érkezett, de a döntést végül a TISZA frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia. Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi Alaptörvény
– fogalmazott Magyar Péter a Facebookon.
Magyar Péternek újra magyrázkodnia kellett
Sulyok Tamás szombaton írta alá a 17. alkotmánymódosítást, amelynek hatálybalépésével hétfőtől megszűnt a köztársasági elnöki megbízatása. Ezt követően Magyar Péter bejelentette, hogy várják a lakosság javaslatait az új államfő személyére.
A folyamat azonban rövid időn belül új fordulatot vett. Vasárnap este a miniszterelnök már arról írt, hogy több ismert kulturális és közéleti szereplő ajánlása alapján Polgár Judit világhírű sakkozó alkalmas lehet a nemzet egységének megtestesítésére, és hétfőn személyesen is találkozik vele.
Ez a támogatói körében is kritikákat váltott ki, mivel sokan úgy érezték, hogy a jelölt személye túl gyorsan került előtérbe, így megkérdőjeleződött, milyen szerepet kapnak a korábban kért lakossági ajánlások.
Magyar Péter mostani megszólalásával azt igyekezett egyértelművé tenni, hogy Polgár Judit mellett több más, általa komolyan vehetőnek tartott jelölt neve is felmerült, a végső döntést pedig a TISZA parlamenti frakciója és az Országgyűlés hozza meg.
Nagy bajban Magyar Péter: a Tisza Párt támogatja Polgár Judit államfői jelölését – Török Gábor szerint elbizonytalanodott a kormányfő
Egyre biztosabb, hogy a Tisza Párt a korábbi nemzetközi nagymestert akarja államfőnek. Polgár Judit személye körüli huzavona ugyanakkor Török Gábor elemző szerint megtorpanást okozott a pártban.



