Feketelista ElÕzetesbe került a Cinedub elnevezésÛ csoport vezetése, a szervereket kiiktatták – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A szervezet szerint fÕként miattuk került mozis feketelistára Magyarország.
A Cinedub hálózata tíz szerverbÕl állt, ezek közül három olyan több millió forintos háttérgép volt, amely több mint 70 terabyte adatot tudott tárolni. A weboldalról mintegy ötezer filmet, négyezer zeneszámot, hatezer számítógépes játékot és csaknem félezer szoftvert lehetett letölteni. Az illegális tartalmakhoz a felhasználók emelt díjas SMS vagy elÕzetes banki átutalás ellenében férhettek hozzá.
A kilencfÕs elkövetÕi csoport tagjai a mozikban digitálisan rögzítették a hangot, olykor videofelvételeket is készítettek.
A szerzÕi jogsértéssel gyanúsított tízfÕs csoport 130 millió forint kárt okozott az Intercom Zrt.-nek, a Budapest Film Kft.-t pedig 52 millióval károsította meg. További 29 társaságnak kétmillió és ötvenmillió forint közötti, 612 forgalmazónak kétmillió forint alatti vagyoni hátrányt okoztak.
Az elkövetÕk 10-15 millió forintos bevételhez jutottak, ám más szerverek mÛködtetésébÕl is hasznot húzhattak, ugyanis a vizsgált bankszámlákra 2006 óta mintegy százmillió forint érkezett. n
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.