Mol: meglepően erős lett az eredmény, de vannak új kihívások – kénytelen újratervezni céljait az olajtársaság
Erős, a várakozásokat a legtöbb soron felülmúló negyedéves eredményszámokat közölt péntek hajnalban a Mol. A hazai olajtársaságnak több eredménymutatóban és szegmensben is sikerült jelentős növekedést elérnie július és szeptember között, a vezetőség ezzel együtt az egész éves célok felülvizsgálata mellett döntött.

Az iparágban leginkább figyelt, újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított (CCS) EBITDA 15 százalékkal 974 millió dollárra nőtt éves alapon, és 3 százalékkal meghaladta az elemzői konszenzust is.
A finomítás erős teljesítménye és az üzemanyag-kiskereskedelem növekedése jó EBITDA-teljesítményt eredményezett. A fogyasztói szolgáltatások továbbra is magas növekedési pályán maradtak, a kutatás-termelés pedig stabil eredményeket ért el.
A CCS üzemi eredmény (EBIT) 12,5 százalékkal 569 millió dollárra emelkedett. A piaci várakozást ezen a soron 8 százalékkal sikerült felülmúlni.
Az adózott eredmény ugyanakkor sokkal szűkebb lett a vártnál. A Mol 279 millió dolláros nettó profitot könyvelt el az időszakra, ami 13 százalékkal marad el a tavalyitól, a piaci várakozáshoz képest pedig mintegy 110 millió dollárral kevesebb a tényadat.
A finomítás és a kiskereskedelem húzta a Mol teljesítményét, stabil szinten a kitermelés
Az üzletágak közül
a finomítás (downstream) húzott a legjobban, melynek CCS EBITDA eredménye másfélszeresére, 452,2 millió dollárra ugrott, túlszárnyalva a 407 milliós szakértői prognózist a kedvező finomítási környezetnek köszönhetően.
Elsősorban azért, mert a finomítói árrések hordónként közel hat dollárral nőttek. A feldolgozott mennyiségek szezonálisan alacsonyak voltak a harmadik negyedévre tervezett rendszeres éves karbantartás miatt, míg az értékesítési volumen változatlan maradt az előző évhez képest. Mivel a petrolkémiai környezet nem mutatott javulást, a petrolkémiai teljesítmény továbbra is a nullszaldó alatt maradt. A Dunai Finomítóban októberben bekövetkezett tűzesetet követően a tűzben nem érintett üzemeket sikeresen újraindították, a kárfelmérés még folyamatban van.
A kutatás-termelés (upstream) 284,5 millió dolláros EBITDA-t termelt, 2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Ez kellemes meglepetés a 6 százalékos csökkenést előrevetítő konszenzushoz képest. A termelés 2025 harmadik negyedévében átlagosan 92,3 ezer hordóra (mboepd) csökkent, közel a 92-94 ezer hordós éves iránysáv alsó határához, elsősorban a magyarországi átmeneti leállások miatt. A rövid távú kilátások javulnak, októberben 98,4 ezer hordóra nőtt a termelés. Az iraki Kurdisztán régióban újraindult a kőolajexport Törökországba, és a szintén Irak Kurdisztán régiójában található Khor Mor létesítményben befejeződött a KM250 gázbővítési projekt.
A fogyasztói szolgáltatásoknál 27,5 százalékos eredménybővülést és 317,3 millió dolláros EBITDA-t mutatott ki a Mol.
A növekedés dinamikája itt is felülmúlta a várakozást. Az eredményeket a stabil autózási szezon és az erős üzemanyag-értékesítés támogatta, az üzemanyagárrés pedig erősödött a horvátországi és romániai jobb árkörnyezet miatt. A nem üzemanyag típusú termékek területén történt bővülés dinamikája változatlanul jó. A bér- és inflációs nyomás közepette az OPEX növekedése visszafogta az eredményeket, míg a flottaszolgáltatások fúziója az előző évhez képest pozitív egyszeri hatást eredményezett.
A gáz midstream EBITDA-hozzájárulása 11 százalékkal 51,3 millió dollárra csökkent, nagyjából az elemzők által előrejelzettnek megfelelő mértékben,
a változó makrogazdasági tényezők és a szabályozott árszint következtében, a nagy regionális szállítási kereslet ellenére.
A legújabb, körforgásos gazdasági szolgáltatások a tavalyi csekély pozitív eredmény után 64 millió dolláros mínuszt ért el EBITDA szinten. A veszteséget az év harmadik negyedévében az erős szezonalitás befolyásolta, az alacsonyabb bevételek és a kiterjedt DRS-visszaváltás miatt; valamint a másodlagos nyersanyagok értékesítése is csökkent. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer pozitív szabályozási változása, valamint a hatékonyságjavító intézkedések hatása várhatóan erősödést hoz a következő negyedévekben.
Felülvizsgálja éves céljait a magyar olajtársaság
Hozzá vagyunk szokva az izgalmakhoz, de még molos mércével is eseményben gazdag időszak van a hátunk mögött. Elég csak a kőolajpiacot érintő szankciókra, a százhalombattai tűzesetre vagy az Adria-vezetéken történő szállítások körüli anomáliákra gondolni. Öröm a sok ürömben, hogy mindezen kihívások – melyek menedzselése embert próbáló feladat – sem tudják letéríteni a Mol csoportot a kijelölt útról. Kollégáink elkötelezettségének, működési hatékonyságunknak és rugalmasságunknak köszönhetően tartjuk a meghatározott irányt. Erős negyedévet zártunk, de az új kihívások tükrében felül kellett vizsgálnunk év végi eredményelvárásunkat
– kommentálta az eredményeket Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató.
A cégvezető szerint mindezek mellett folytatják transzformációs stratégiájuk végrehajtását is, melynek legfontosabb mostani mérföldköve a vállalat jogi szerkezetének hatékonyabbá tétele és a nemzetközi olajiparban már jól bevált holdingstruktúra kialakítása. November 27-re összehívott rendkívüli közgyűlésen dönthetnek is erről majd a részvényesek.


