Százmilliárd dolláros öszszegeket mozgat meg az illegális sportfogadás szerte a világon, ennek már az Európai Unió is próbál gátat vetni.
A Siófok–Pécsi MFC Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni a múlt héten Törtei Tamást. A PMFC labdarúgója későn szólt az esetről a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól. Bundázás miatt a szerb David Savic életre szóló eltiltást és százezer dolláros büntetést kapott. Romániában a korrupcióellenes igazgatóság előzetes letartóztatásba helyezte Vasile Avramot, a futballszövetség játékvezetői bizottságának vezetőjét, mert csúszópénzért bírókat lehetett nála rendelni. Azerbajdzsán rendkívüli helyzetekért felelős minisztere nemrég tagadta, hogy egy ismeretlen azeri személy kilencmillió dollárt adott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség félprofi bajnokságára két londoni olimpiai aranyéremért cserében. Csak néhány hír az utóbbi napokban a fogadási csalásokról, bundázásokról.
„Az illegális fogadások évente körülbelül 140 milliárd dollárnak megfelelő pénzösszeget mozgatnak meg” – hangoztatta André Noël Chaker, a Szerencsejátékok Világszövetsége vezetőjének tanácsadója a Magyar Sportújságírók Szövetsége által szervezett múlt heti konferencián.
„Csak akkor versenyezhetünk a nagyjából 15 ezer illegálisan működő internetes fogadási irodával, ha törvényileg hasonló feltételeket teremtenek, jelenleg ugyanis egy illegális iroda semmi adót nem fizet” – hangsúlyozta a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szentpétery Kálmán szerint a fő célnak a társadalom védelmének kell lenni, Magyarországon ugyanis 100 ezer főre becsülik a játékfüggő szenvedélybetegek és legalább ugyanennyire a veszélyeztetettek számát.
Az Európai Sportbiztonsági Szövetség (ESSA) tanácstagja, Antonio Costanzo szerint a német bundabotrány kapcsán kiderült, hogy az érintettek azért mentek az ázsiai piacra, mert az gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, így a lebukás veszélye is jóval kisebb. Az ázsiai fogadási maffia már Magyarországon is megjelent. A bűnszervezet többnyire volt labdarúgókból álló futárokkal tartja kapcsolatot a megvesztegethető játékosokkal, bírókkal, edzőkkel. A közelmúltban hét korábbi játékost, illetve játékvezetőt vettek őrizetbe. Az egész Európát érintő, a bochumi ügyészség által feltárt ügyben pedig 200 labdarúgó-mérkőzést próbáltak befolyásolni, köztük négy magyar érdekeltségű mérkőzést is.
A nyolcvanas években a rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy több mint 50 csapat volt érintett. „Aki nem bundázott, az nem is igazi futballista!” – nyilatkozta korábban a hatvanas-hetvenes évekről Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás.
Declan Hill a Bunda című könyvében azt írta, hogy Lengyelországban egy kormányzati tisztségviselő szerint a mérkőzéseknek több mint a hetven százalékát manipulálják. A Bajnokok Ligája selejtezőiben állítólag a kisebb csapatok, amelyeknek nincs esélye a főtáblára jutni, fogadási csalással próbálnak többletbevételhez jutni. A szezon vége felé nagyon sok országban gyakori a meccsek adásvétele, főleg a kiesés ellen, illetve a feljutásért küzdő csapatoknál. Egyes
európai focicsapatok azért is bundáznak, hogy az így nyert pénzzel fedezzék a klub költségeit.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini a gyűrűző bundabotrányt az egész kontinens sportéletére veszélyesnek tartja, ezért az Európai Tanács beavatkozását kérte.
„Az Európai Unió válaszlépéseket tervez az illegális sportfogadásokkal szemben, de jelenleg a tagállamok még nem egységesek ebben a kérdésben” – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára. Czene Attila kiemelte, hogy az EU számára azért is lényeges ez a kérdés, mert az „adóparadicsomban bejegyzett sportfogadási cégek megjelenésével” jelentősen csökken az adóbevétel. Nagyon sok európai országban ugyanis a sportfinanszírozás forrását meghatározó mértékben az állami monopóliumként működő sportfogadások után szedett állami adó jelenti. Ez a bevétel azonban jelentősen csökken, ha elharapózik a nem adózó online szerencsejáték-szervezés.
Az államtitkár a magyar EU-elnökség egyik legnagyobb eredményének tekintette annak a hároméves munkatervnek az elfogadását, amelyben helyet kapott a sport tisztaságának védelme. A lengyel EU-elnökség ígéretet tett, hogy folytatják az erre vonatkozó párbeszédeket, és reményeik szerint hivatalos állásfoglalást akarnak elfogadtatni a novemberi sportminiszteri ülésen. Czene úgy vélte, hogy a sport alapértékeit pusztító illegális fogadás nagyobb probléma, mint a dopping.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint nem lesz egyszerű az internetes szerencsejátékok megadóztatása, az olaszok például ebbe már egyszer belebuktak. Januártól a tiszta játékbevétel 20 százalékát kell befizetni az itthon is népszerű távszerencsejátékoknak, vagyis többek között az online kártyajátékoknak és lóversenyfogadásoknak. Aki kikerüli, azt a bírság mellett le is tilthatják a szolgáltatók. 2012-től távszerencsejáték-szervezés az adóhatóság engedélyével végezhető, aki engedély nélkül teszi, azt le kell tiltaniuk a netszolgáltatóknak, valamint 10–100 milliós bírsággal sújtható. Az engedély öt évre adható ki, és további öt-öt évre lehet megújítani. A távszerencsejáték-szervezőnek valamely EGT-állam területén székhellyel, legalább 200 millió forintnak megfelelő összegű jegyzett tőkével és külön jogszabályban meghatározott gyakorlattal kell rendelkeznie. Az online szerencsejáték adóalapja a tiszta játékbevétel, mértéke pedig 20 százalék, ezt havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20. napján kell bevallani és megfizetni.
A sportfogadás és a kaszinójáték végül kimaradt a jogszabályból.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint nem lesz egyszerű az internetes szerencsejátékok megadóztatása, az olaszok például ebbe már egyszer belebuktak. Januártól a tiszta játékbevétel 20 százalékát kell befizetni az itthon is népszerű távszerencsejátékoknak, vagyis többek között az online kártyajátékoknak és lóversenyfogadásoknak. Aki kikerüli, azt a bírság mellett le is tilthatják a szolgáltatók. 2012-től távszerencsejáték-szervezés az adóhatóság engedélyével végezhető, aki engedély nélkül teszi, azt le kell tiltaniuk a netszolgáltatóknak, valamint 10–100 milliós bírsággal sújtható. Az engedély öt évre adható ki, és további öt-öt évre lehet megújítani. A távszerencsejáték-szervezőnek valamely EGT-állam területén székhellyel, legalább 200 millió forintnak megfelelő összegű jegyzett tőkével és külön jogszabályban meghatározott gyakorlattal kell rendelkeznie. Az online szerencsejáték adóalapja a tiszta játékbevétel, mértéke pedig 20 százalék, ezt havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20. napján kell bevallani és megfizetni.
A sportfogadás és a kaszinójáték végül kimaradt a jogszabályból.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.