Közélet

Asselborn Orbánról: Egy diktátornak nem jár szavazati jog

Luxemburg külügyminisztere a Der Spiegelnek azt mondta, megérett a helyzet arra, hogy az Európai Bizottság megvonja a szavazati jogot Magyarországtól.

Jean Asselborn szerint üdvözölendő, de nem elégséges lépés a három kötelezettségszegési eljárás megindítása, mert szerinte nem csak egyedi jogsértésekről van szó, hanem, Orbán Viktor kormányfő politikájának antidemokratikus szellemiségéről.

„Orbán egyértelműen sérti az EU-szerződések második paragrafusát, amelyben olyan jogállami és értékeket szabályoznak, mint a szabadság és a pluralizmus. A média egy éve állami ellenőrzés alatt működik, a szabad véleménynyilvánítás megszűnt, a független bírókat rezsimhűekre cserélik. Ezekben a pontokban Magyarország már nem különbözik olyan diktatúráktól, mint Fehéroroszország” – mondja a Der Spiegelnek a külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem lett következménye a médiatörvénynek, Asselborn azt válaszolja, hogy ennek az az oka, hogy Angela Merkel és Nikolas Sarkozy közvetetten Orbán felett tartják óvó kezüket. „Az állam- és kormányfőknek nem szabad tovább a Bizottság mögé bújniuk” – mondja, leszögezve, hogy az Európai Parlament támogatásával az állam- és kormányfők az EU alapjogainak súlyos megsértése esetén megvonhatják egy tagállam szavazati jogát a tanácsban. Szerinte pedig Orbán már régen eljátszotta jogát, hogy európaiként szerepeljen és szavazzon.

Jean Asselborn nem először bírálja élesen az Orbán-kormányt. Már 2010. végén diktátornak nevezte a magyar kormányfőt, és megkérdőjelezte, hogy Magyarország méltó-e az EU soros elnökségére. Akkor Orbán Viktor telefonon egyeztetett Asselborn főnökével, az EU-ban nagy tekintélynek örvendő Jean-Claude Juncker-rel, aki közölte, hogy Jean Asselborn kijelentése nem a hivatalos kormányálláspontot tükrözi.

Asselborn idén január elején azt javasolta, hogy a január végi EU-csúcson vitassák meg a Magyarországnak szánt uniós kifizetések leállítását. Jean Asselborn szerint Magyarországon kiüresítették a jogállamiságot, és az Európai Bizottságnak, mint a szerződések betartásán őrködő testületnek „oda kell csapnia”.

támogatás Orbán Viktor külügyminiszter EU Luxemburg Európai Unió szavazati jog
Kapcsolódó cikkek