Földindulás Görögországban?
Mélypontra süllyedt a jelenlegi görög kormánykoalíciót vezető két nagy párt, a konzervatív Új Demokrácia és a szocialista Paszok támogatottsága alig egy hónappal a parlamenti választások előtt. A Kathimerini által idézett felmérés alapján az Új Demokráciára szavazók aránya 3,5 százalékkal 19 százalékra csökkent április elejére, míg a baloldali pártra a választóknak mindössze 14,5 százaléka voksolna – utóbbi egyszázalékos visszaesést jelent. Bár egy másik felmérés némileg jobb eredményeket hozott ki – eszerint az Új Demokrácia 24,5, a Paszok 15,4 százalékot kapna –, még ez sem lenne elég ahhoz, hogy többségbe kerüljenek a parlamentben, azaz biztos lábakon álló kormányt alakíthassanak.
Ez rossz hír lenne a magánbefektetők és Brüsszel számára, hiszen eddig ez a két nagy párt volt a garancia arra, hogy az ország végrehajtja a második, 130 milliárd eurós EU–IMF-hitelcsomag fejében elvárt újabb megszorító csomagokat. Ezek célja egyrészt, hogy a költségvetési hiány és az államadósság hosszú távon is fenntartható szintre csökkenjen, valamint ezzel párhuzamosan eddig befektetett pénzük legalább egy kis részét visszakapják az országot hitelező pénzintézetek – a mentőcsomag jelentős része az ő megmaradt görög befektetéseik biztosítására, illetve kártalanításukra megy el.
A kisebb pártok viszont nagyrészt elutasítják az újabb hitelcsomagot és az ezzel járó megszorításokat. Szerintük az a hitelezők érdekeit szolgálja, a görög társadalom már nem képes elviselni újabb tehertételeket, a kilépés az eurózónából pedig még mindig a kisebbik rossz lenne a mostani állapotokhoz képest. Támogatottságuk mindenesetre egyre növekszik: a Független Görögök nevű formáció népszerűsége például 11 százalékra nőtt áprilisra a márciusi 8,5 százalékról. Utóbbi pártot nemrég alapította az Új Demokrácia egykori népszerű tagja, Panosz Kammenosz, akit azért zárt ki soraiból a konzervatív párt, mert nem volt hajlandó megszavazni az újabb takarékossági intézkedéseket. A mentőcsomagot elutasító erők közé tartozik egy-egy szélsőjobb és szélsőbal párt mellett a Demokratikus Baloldal és a baloldali Syriza is – utóbbi három párt támogatottsága eléri a 40 százalékot.
A Financial Times riportja szerint a nagy pártok helyzetét az is nehezíti, hogy – főleg vidéken – egyre nehezebben tudnak megfelelő jelölteket állítani. Reputációjuk ugyanis annyira lecsökkent, hogy az épkézláb jelöltek sorra utasítják vissza a felkérést. „A felmérések azt mutatják, hogy a következő kormány gyengébb pozícióban lesz majd, mint elődje” – mondta a brit lapnak egy görög elemző, aki szerint fel kell készülni a helyzet instabillá válására.
Hőssé vált az öngyilkos nyugdíjas
Az igazságtalannak tartott, a válságot csak mélyítő megszorításokkal szembeni ellenállás szimbólumává nőtte ki magát Görögországban az a nyugdíjas gyógyszerész, aki még április elején lőtte magát főbe a parlament előtti téren. A 77 éves Dimitrisz Krisztulasz búcsúlevelében azt írta: nyugdíját annyira visszavágták, hogy az „nullára csökkentette a túlélés esélyét”. Ezért inkább „tisztességes véget” választott magának ahelyett, hogy „a kukákból próbálja összeguberálni” mindennapi betevőjét. A Guardian szerint az elmúlt három évben megduplázódott az öngyilkosok száma.
Wéber Balázs Hőssé vált az öngyilkos nyugdíjas Az igazságtalannak tartott, a válságot csak mélyítő megszorításokkal szembeni ellenállás szimbólumává nőtte ki magát Görögországban az a nyugdíjas gyógyszerész, aki még április elején lőtte magát főbe a parlament előtti téren. A 77 éves Dimitrisz Krisztulasz búcsúlevelében azt írta: nyugdíját annyira visszavágták, hogy az „nullára csökkentette a túlélés esélyét”. Ezért inkább „tisztességes véget” választott magának ahelyett, hogy „a kukákból próbálja összeguberálni” mindennapi betevőjét. A Guardian szerint az elmúlt három évben megduplázódott az öngyilkosok száma.-->


