BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tavaszra ígérik a végleges népszámlálási adatokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

„Kicsit megcsúszott” a népszámlálási adatok feldolgozása, de 2013 tavaszán már végleges, összesített eredményeket adnak ki – ígérte Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. A KSH és az adatok feldolgozását végző Educatio Kft. közös sajtótájékoztatóján azt is bejelentették: előreláthatólag augusztus végén vagy szeptember elején egy kisebb mintából már elkészülnek az előzetes adatok, ezeket a mostani tervek szerint szeptemberben publikálják majd.

A beérkezett kérdőívek feldolgozása jó tempóban halad, napi 100–120 ezer lap adatait kezelik, összesen jelenleg 63 százalékos a feldolgozottság. A dokumentumokat szigorú adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezelik – erősítette meg a sajtótájékoztatón szintén részt vevő Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője is. „Még a bűnüldözésnek is meg kellett hátrálnia az állampolgár statisztikai feldolgozásba vetett bizalma érdekében” – mondta arra a sajókazai esetre utalva, amikor több száz ember népszámlálási adatait próbálták kikérni arra a gyanúra hivatkozva, hogy mások jelölték őket buddhistának.

Összesen 8,9 millió dokumentumot kell tárolni és alkalmassá tenni a digitalizált adatfeldolgozásra. A válaszadóknak csupán a 18 százaléka választotta azt a megoldást, hogy elektronikusan töltse ki a népszámlálási kérdőívet – a regionális eltérések nagyok, a legmagasabb mutatót elérő Budapesten 30 százalékos volt az interneten válaszolók aránya. A feladat a megbízható és jól dokumentált raktározás mellett digitalizálni az adatokat úgy, hogy e lépés után már ne legyen összeköthető a lakcím a kérdőív egyetlen más pontjával sem. Eközben folyik a szöveges válaszok kézi rögzítése, a hibajavítás, majd megsemmisítik a kérdőíveket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.