Közélet

A kisbabáknak nincs kedvük megszületni: Zuhan a születésszám Magyarországon

Előzetes adatok szerint 2013 I. negyedévében 21 032 gyermek született, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 33 608 volt, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent 2012. január–márciushoz viszonyítva. A természetes fogyás 12 576 fő volt, 1116-tal kevesebb az egy évvel ezelőttihez képest.

Úgy tűnik, hogy a kisbabáknak már nincs kedvük megszületni, hiszen előzetes adatok szerint az év első három hónapjában 21 032 gyermek született, ami 4,8 százalékkal – 1066 újszülöttel – maradt el az előző év azonos időszaktól. A születésszám az első negyedév mindhárom hónapjában csökkent, legnagyobb mértékű – közel 8 százalékos – visszaesés február hónapban volt. A szökőnaphatástól megtisztított I. negyedévi születésszám-csökkenés 3,7 százalékos volt, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A halálozások száma 6,1 százalékkal csökkent, ami az előző év azonos időszakához viszonyított 2182-vel kevesebb halálozásból adódott. A januári alig másfél százalékos csökkenést követően februárban 7,6, márciusban pedig közel 9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások I. negyedévi száma 5 százalékkal mérséklődött.

Az első negyedévben számottevően kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel ezelőtt. Az év eleji hónapok korábban sem tartoztak a házasságkötések kedvelt időszakához, de az első három hónap 3769 házasságkötése közel 9 százalékkal, 370 friggyel maradt el az előző év azonos időszakától, és hosszú idő óta a legalacsonyabb érték, amit az I. negyedévben regisztráltak. Az első két hónapi jelentős, több mint 12 százalékos visszaesést követően márciusban 4,6 százalékra mérséklődött a csökkenés üteme. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított I. negyedévi száma 7,9 százalékkal maradt el 2012 azonos időszakától.

Ezer lakosra 8,6 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,4, az utóbbi 0,7 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 1,5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a 2012. január–márciusi 5,5 ezrelékről 5,2 ezrelékre mérséklődött. Az év első három hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A halálozások csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2012. I. negyedévi 13 692-vel szemben 2013 első három hónapjában 12 576 főt tett ki.

A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép- és Észak-Magyarországon volt a legjelentősebb (6,9, illetve 5,6 százalék), Közép-Dunántúlon és Dél-Alföldön pedig a legkisebb (egyaránt 2,1 százalék). A halálozások száma is minden régióban mérséklődött, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, 12,7 százalékkal, Dél-Dunántúlon viszont alig változott, csak 0,9 százalékkal csökkent.

Mindezek következtében 2013 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mérséklődött, kettőben pedig tovább nőtt. Dél-Alföldön az enyhébb születésszám-csökkenés és a jelentősen visszaeső halálozások következtében közel 23 százalékkal mérséklődött, Közép-Magyarországon és Dél-Dunántúlon viszont – főleg a halálozások átlagosnál kisebb mértékű csökkenése miatt – némileg növekedett a természetes fogyás üteme. A házasságkötések száma hat régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon (21,2 százalék), egy régióban, a Dél-Dunántúlon viszont számottevően, több mint 13 százalékkal emelkedett.

halálozás Magyarország születésszám élveszületés
Kapcsolódó cikkek