BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilábalás Japánban olimpiai játékokkal

A 2020-as tokiói olimpiának, melyre mintegy 8,7 milliárd dollárt költenének 3,4 milliárdos bevétel mellett, komoly gazdaságélénkítő hatása lehet Japánban és az atomkatasztrófa után helyreállíthatják az ország nemzetközi tekintélyét is

„Az olimpia ismét Japánba jön, Tokió újjászületik” – adta hírül a nikkei.com Japánban, miután az ország fővárosa 1964 után elnyerte a 2020-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Pedig Tokiót kevésbé tartották esélyesnek, mint kandidáló vetélytársait, Madridot és Isztambult. Madrid mellett szólt, hogy igen kevés létesítményt és beruházást igényelt volna az olimpia, mivel mintegy 30 létesítmény készen áll. Igen alacsony büdzsével, 1,94 milliárd dollárból meg tudták volna rendezni az olimpiát, a korábbi játékokra több színvonalas pályázati munkát állítottak össze.

Isztambul mellett az egyre izmosodó török gazdaság is szólt. Itt azonban már mintegy 20 milliárdos költségvetést terveztek. Ezenkívül azonban még mintegy 40 milliárd dollárt is be kellett volna ruházni infrastrukturális fejlesztésekbe, mely messze elmarad a japán, vagy a spanyol színvonaltól. A török sportéletre jelentős árnyékot vetettek a gyakori doppingügyek, de a szomszédos szír válság sem volt jó ajánlólevél. A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan az ötödik pályázati kudarc kapcsán kijelentette: nem volt sportszerű a döntés mivel Spanyolországban és Japánban is volt már olimpia, ami azt bizonyítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) semmibe veszi 1,5 milliárd muszlimját.

A zöld olimpia eszményével kampányoló Tokió ellen az atomkatasztrófa mai napig jelentkező hatásai, valamint a rendezés alacsony társadalmi támogatottsága szólt. Abe Sinzo japán kormányfő a döntés színhelyén, Buenos Airesben személyesen győzködte a szavazókat, hogy a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset ellenére a mintegy 240 kilométerre lévő fővárosban biztonságosan meg lehet rendezni a játékokat. A japán kormány egyébként 470 millió dollárt a költött már el sugárszennyezett víz okozta károk helyreállítására. Végül azonban Buenos Airesben, a NOB 125. ülésszakán a 13 milliós Tokió (agglomerációjával együtt 35 milliós) mellett döntöttek, aki mögött végül Isztambul végzett.

A három pályázó közül a tokiói rendezés tartható költségvetést ígért mivel a szervező bizottság büdzséje 3,4 milliárd dollár, míg az infrastruktúráé 4,3 milliárd dollár – nyilatkozta lapunknak András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője. A szervező bizottság egyébként nullszaldósra akarja kihozni a saját költségeit, mivel 3,4 milliárd dolláros bevételt is elvárnak. A közgazdász arra is emlékeztetett, hogy a Japán főváros már rendezett nyári játékokat, városi infrastruktúrája, közösségi közlekedése nagyon modern, továbbá mellette szól, hogy 4,5 milliárd dollárt már félretettek a játékokkal összefüggő költségek fedezésére.

A sportlétesítmények közül terveznek egy 80 ezres olimpiai stadiont, ez lenne a legmagasabb beruházási tétel 1,4 milliárd dollárral. A másik jelentős költség az olimpiai, paralimpiai falu megépítése lenne még 1 milliárddal. Jelentős beruházás lenne még egy vizes sportokra alkalmas központ 363 millió dollárral, valamint egy új csarnok (Youth Plaza Arena), mely kosárlabdára és badmintonra lenne alkalmas 411 millió dollárral. A nagyobb tételek között szerepel (199 millió dollár) az Ariake Arena, ahol röplabda mérkőzések lennének, valamint egy öttusa központ (282,8 millió dollárral). A pályázati anyag szerint a szállodai kapacitás már most rendelkezésre áll. Az olimpiai játékok 2020. július 25-től augusztus 9-ig tartanak majd, míg a paralimpiai játékok augusztus 25 és szeptember 6 között lesznek.

A 128 milliós lakosságú Japán az 1964-es nyári játékok mellett, 1972-ben Szapporóban, majd 1998-ban Naganóban rendezett téli játékokat és 2002-ben társrendezőként futball-vb helyszíne is volt. András Krisztina szerint a nagy sporteseményeknek társadalmi összefogó szerepe is van egy-egy nagy cél, rendezés érdekében. Az 1964-es olimpiai a világháború után felocsúdó, atomháborút kiheverő ország újjászületése, míg a mostani a természeti csapásokat, a két és fél évvel ezelőtti földrengést és szökőárat (külön részek vannak a pályázati anyagban az ezekkel kapcsolatos védelemről), valamint az annak következményeként kialakult fukusimai atomerőmű-balesetet, a szivárgó radioaktív szennyeződés miatti problémákat maga mögött hagyó ország kilábalásának jelképe lehet.

A nyári játékok megrendezésének komoly (makro)gazdasági élénkítő szerepe van és közvetlen kihatással van a globális pénzügyi piacok alakulására – hangoztatta a közgazdász. A bejelentést követő hétfőn jelentősen erősödtek az ázsiai tőzsdeindexek: a Nikkei225 index 2,44 százalékos, 338,19 pontos emelkedéssel 14 199 ponton zárt. A nemrégiben megválasztott japán politikai vezetés egyértelmű célként fogalmazta meg az ország deflációban szenvedő gazdasági helyzetének rendezését. A hatalmas méretű államadósággal megterhelt japán költségvetés számára létfontosságú a gazdaság növekvő pályára állítása, aminek kezdeti lépései már láthatóvá váltak, mert a 2013. második negyedévben közzétett, felülvizsgált makrogazdasági adatok (3,8 százalékos éves GDP-növekedés) jóval meghaladták a 2,6 százalékos növekedést mutató augusztusban publikált statisztikákat.

„Ezzel megteremtődött a játékok megrendezésének pénzügyi alapja, mert a korábbi nyári olimpiai játékok utólagos gazdasági hatásai azt mutatják, rendezésbe belevágni stabil, enyhén növekvő gazdasági háttérrel lehet csak, ha a rendezés felpörgető hatásait valóban érvényesíteni, kiaknázni akarjuk" – hangsúlyozta András Krisztina. Egyes elemzések szerint a következő hét évben évi 30 milliárd dollárral növelheti az olimpiai rendezés a japán gazdaság teljesítményét. A még korántsem stabil japán növekedést azonban csak akkor lehet megvédeni, ha az államadósságot enyhítő jövőbeni adóemelések kormányzati kiadások növelésével járnak együtt. A közgazdász szerint mindennek remek eszköze, társadalmat egységbe fogó módja, nemzeti együvé tartozást, büszkeséget növelő lehetősége a 2020-as nyári játékok megrendezése. Ezenfelül talán biztosítja azt a nemzetközi figyelmet is, ami garanciául, kényszerítő erőül szolgálhat, hogy tényleg gyorsan és hatékonyan megoldják a fukusimai radioaktív szivárgás nagyon komoly problémáját, illetve esetlegesen elcsendesítse Japán és Kína közt zajló területi vitákat. András Krisztina külön kiemelte még a komoly befektetői tőkevonzó képességet is.

Az olimpiai programban maradt a birkózás

Buenos Airesben arról is döntöttek, a magyar sikersportágnak tekinthető birkózás végül az olimpia játékok versenyszáma maradhat. Két legfőbb vetélytársa, a baseball, illetve softball és a squash végül kimaradt a programból. Egyesek szerint a birkózás körüli hercehurca abból a szempontból jót tett a sportágnak, hogy soha nem kapott még ekkora médiafigyelmet a sportág és igen erős lobbi fogott össze az érdekében. A nagy hagyományokkal rendelkező birkózás azért kerülhetett ilyen helyzetbe, mivel sportág nem volt eléggé médiabarát, a sokat változó szabályok nem voltak közérthetőek, s nem menedzselték megfelelően a szövetség vezetői.

A NOB 25. kongresszusán új elnököt is választottak a leköszönő belga Jacques Rogge helyett. Az új vezető a német Thomas Bach lett.

A NOB 25. kongresszusán új elnököt is választottak a leköszönő belga Jacques Rogge helyett. Az új vezető a német Thomas Bach lett. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.