BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A családapákat, az egészségügyet vagy a rezsicsökkentést védenék meg?

Mérsékelt érdeklődés mellett folytatódott ma reggel a költségvetés parlamenti vitája - a Fidesz padsoraiban például mindössze hárman ültek a nap indításakor, de az ellenzéket is alig tucatnyian képviselték. A tegnap az egész napot kitöltő vita után ma ismét a 2014-es büdzsé az egyetlen téma a napirenden.

A csökkent figyelem a képviselők közt is téma volt, azt többször is említették az ellenzékiek, hogy az előzetes tervvel ellentétben még csak tévéközvetítés sincs - a függetlenek közt ülő Kolber István azt mondta, a sajtóosztály úgy informálta őt, közszolgálati okokra hivatkozva nem adja az ülést a Duna Tv. Persze miközben arról vitatkoztak a képviselők, mit csinál a tévé, és ki mennyire volt aktív tegnap este, amikor többet lehetett volna felszólalni, még a gazdasággal is maradt idejük foglalkozni.

A nap első felszólalásaként Gyimesi Endre (Fidesz) arról beszélt: a válság idején is szükség van a kultúra jótéteményeire, ezért a kulturális kiadások egyetlen sora sem csökkent a 2014-es költségvetésben, sőt több helyen növekedés tapasztalható. A büdzsé előirányzatai azt mutatják, hogy a kormány fontos erőforrásként és jó befektetésként tekint a kultúrára; a közgyűjteményi intézményeknél 393 millió forintos többlettel számolhatnak jövőre - mondta. Hozzátette: 238,5 milliárd forintra nőnek jövőre az állami kulturális és közösségi szolgáltatásra fordított kiadások. A rezsicsökkentés már ebből a felszólalásból sem maradhatott ki - mint mondta, abból is látszik, mennyire fontos a kultúra, hogy "a megvalósult rezsicsökkentés révén több pénz marad a háztartásoknál, amit a kultúrára költhetnek”

Kovács Tibor (MSZP) szerint hazugság, hogy a jövő évi büdzsé a rezsicsökkentés költségvetése. Azt kérte, mutassanak be egy sort a törvényjavaslatban, ami erre vonatkozna. Megjegyezte, még a tartalékok között sincs erre elkülönített forrás. Elmondta, Borsod megyében egyes vízszolgáltatók fizetésképtelenné váltak, és ha a további rezsicsökkentés lesz, akkor csak úgy tudnak működni ezek a cégek, ha jelentős tőkeinjekciót kapnak az adófizetők pénzéből. 400 milliárd forinttal több adót fizetnek be az állampolgárok, mint 2010-ben. Az elmúlt három évben háromezer milliárd forinttal nőtt az államadósság, miközben a kormány "elkonfiskált" háromezer milliárd forint nyugdíjvagyont. Miközben a kormánypártok azzal dicsekszenek, hogy megszüntették a 2,5 százalékos IMF-hitelt, 5 százalékosat vettek fel ahelyett - tette hozzá.

Seszták Miklós (KDNP) azt mondta erre: a szocialisták demagógok, amikor azt állítják, sokat kell adózni. "Nem azért fizetünk több adót, mert nagyobbak lettek az adóterhek" - mondta; szerinte az adóbevételek növekedésének oka az, hogy fehéredik a gazdaság.

Ertsey Katalin (LMP) arról beszélt: hiába nevezi a kormány családbarátnak a költségvetést, az nem segíti a nőket abban, hogy a szülés után könnyen visszatérhessenek a munkába. Erre válaszolva szólalt fel Selmeczi Gabriella - a Fidesz szóvivője szerint az LMP ezzel lekezeli a magyar családapákat. Hozzátette azt is: a cél a családok terheit csökkenteni, nem csak a rezsicsökkentéssel, hanem a családi adókedvezményekkel is. Ez a felszólalás olaj volt a tűzre - jó órás szócsatát váltott ki arról, mi minden történt a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokkal, hogy védte meg azokat Selmeczi, mit csináltak az MSZP-s kormányok annak idején a nyugdíjpénzekkel, de még odáig is eljutottak, hogy az első Orbán-kormány, illetve a Bajnai-kabinet hogyan számolta az államadósságot.

3000 milliárdról 4200 milliárdra nőnek a fogyasztáshoz kapcsolódó adók 2014-re. A vállalkozások adói is több, mint 300 milliárddal nőnek - számolt az MSZP-s Göndör István. A személyi jövedelemadók 320 milliárddal csökkennek a tervezet szerint, csak az ÁSZ véleménye szerint is legfeljebb 240 milliárdos lehet ez a csökkenés, tehát a tervezet erősen ellentmondásos - folytatta.

Valóban látszik-e a rezsicsökkentés? - erről is vitáztak egy sort. Az MSZP-s Gúr Nándor úgy kezdte: csakis azt nézzék meg, hogy a szemétszállítási díjak hogyan emelkedtek ebben a három évben, és most mennyit adnak vissza ebből. A következő évben látszik majd a rezsicsökkentés valódi hatása - válaszolta a fideszes Kupcsok Lajos erre.

A költségvetés folytatja az egészségügy megreformálását - állította Puskás Tivadar (KDNP). Mint mondta, a cél több forrást juttatni a kórházaknak, és szintén többet fordítanának a mentőkre. 200 új mentőautó beszerzését tervezik 2014-re. Nyolcmilliárd forinttal nőne a gyógyászati segédeszközök támogatása is. Mi lesz jövőre, amikor az összevont szakellátás 16 milliárddal kevesebbet kap, mint idén - kérdezte erre Kovács Tibor (MSZP). "Értem én, amit ön mond, de már az idei évben is csökkent azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldre mentek" - válaszolt Puskás.

A későbbi órákban, ahogy kezd lejárni a frakciók időkerete, egyre több lett az előre megírt szöveg, és jóval kevesebb az éles vita. Szóba került újra az önkormányzatok eladósodása, a devizahitelesek megsegítése, a határon túli magyarok támogatása, a sportfinanszírozás - a sablonos felszólalások közt leginkább csak akkor kapták fel többen a fejüket, amikor az EP-képviselőként felszólaló Morvai Krisztina azt kérte a kormánytól, a trafikok mintájára vezessenek be Nemzeti Zöldség- és Gyümölcsboltokat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.