A Brüsszellel való társulási egyezmény Ukrajna által történt felfüggesztésével kapcsolatban Peszkov azt mondta: "Putyin többször hangsúlyozta, a döntés arról, hogy (Ukrajna) aláírja-e az EU-val tervezett társulási egyezményt, vagy sem, pusztán Kijevre tartozik. Ezért ehhez Oroszországnak semmi köze."
Peszkov szerint az orosz-ukrán kapcsolatok sokoldalúak, ahogy erre az orosz elnök egy sajtóértekezleten rámutatott. "A szavainak az az értelme, hogy Oroszország eddig is együttműködött Ukrajnával és ezután is fog. Putyin szerint Oroszország ebben érdekelt" - hangozatta az elnöki szóvivő.
Közben az orosz ipari és kereskedelmi kamara elnöke, Szergej Katyrin kijelentette, Oroszország arra kényszerülne, hogy megvédje piacát az EU-országokból származó árukkal szemben, ha Ukrajna aláírná a társulási egyezményt.
Az európai áruk vámmentes importja ugyanis veszélyt jelentene az orosz gazdaságra nézve - hangoztatta a Rosszija 1. orosz tévében. "A védővámok tehát szükségesek lesznek. Nem csupán Oroszországnak, hanem más FÁK-államoknak is védekezniük kell, ha Ukrajna vámmentessé válik az európai áruk részére" - fejtegette.
Az orosz kamarai elnök emlékeztetett arra, hogy húsz évig tartottak Oroszország tárgyalásai a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozásról. "Bizonyos fokú védelemmel rendelkezünk vámtarifák formájában. Oroszország pedig arra kényszerül majd, hogy védőintézkedésekről határozzon Ukrajna vonatkozásában" - figyelmeztetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.