Ezt Simicskó István az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkára jelentette be pénteken az Academy Golf Budapest pályáján tartott sajtótájékoztatón. A politikus hozzátette: mivel a golf 112 éves szünet után 2016-ban újra szerepel a nyári olimpia műsorán, ezért az összeggel egyrészt az ötkarikás felkészülést, másfelől a sportág utánpótlásbázisának szélesítését igyekeznek segíteni.
Az aláírt megállapodás értelmében az összegből egymillió forint jut olimpiai célokra, a fennmaradó 14 millió forintot pedig az utánpótlás-válogatottak versenyeztetésére használhatják fel, jövő július 1-jéig bezárólag.
Sugár András, a Magyar Golf Szövetség elnöke hangsúlyozta: amióta eldőlt, hogy a golf ott lesz a riói játékok műsorán, azóta a sportállamtitkárság, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a sportszerető közönség is másként tekint a sportágra. Hozzátette: a bejelentett támogatás azért is mérföldkő a magyar golf életében, mert ennek segítségével meg tudják alapozni a szövetség 2020-ig terjedő időszakra kidolgozott sportágfejlesztési stratégiájának megvalósítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.