BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Szolidaritás marad az Együtt-PM szövetségben

A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról - jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában.

Az Együtt-PM társelnöke szerint a tárgyalásokon nem megkerülhető kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a harmadik helyet kapja-e a közös listán.

A politikus kérdésekre válaszolva elmondta: a pártszövetség létrehozásakor hittek abban, hogy önállóan is megnyerhetik a választásokat, ám a politikai realitás azt mutatja, hogy csak összefogással érhetik el Orbán Viktor leváltását. Ezt a Fidesz által elfogadott választási törvény is kikényszeríti, a két ünnep között pedig számos találkozón elemezték a helyzetet, amelynek során katalizátorként lépett fel a magyar értelmiség egy része is - fogalmazott. Ugyanakkor az Együtt-PM önálló frakciót akar alakítani a következő Országgyűlésben - tette hozzá.

Kónya Péter úgy vélekedett, hogy a DK-val történő együttműködés során félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit, hiszen több a közös bennük, mint ami elválasztja őket, és pragmatikus együttműködésre számít a két párt között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.