Fővárosi bankfióknál robbantottak
nyomozás A rendőrség egy motorost keres nagy erőkkel
Az elsődleges vizsgálatok szerint robbantásos bűncselekmény történt a fővárosi Lehel utca egyik pénzintézeténél – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Hétfőn 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy a CIB Bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt. A robbanás következtében a Budapest Bank portálja is megrongálódott. A beszögelésben található az Erste Bank és az FHB fiókja is. Nem messze tőlük a Lehel utcában pedig az UniCreditnek és az OTP Banknak is van fiókja. Személyi sérülés nem történt. Akkora volt a detonáció, hogy Budapesten több kilométeres körzetben hallották azt. Délelőtt bejelentették, hogy egy motorost keres a rendőrség, aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, forgalmi rendszám nélküli, 150–170 köbcentiméteres, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott. Jasenszky Nándor biztonsági szakértő úgy vélte: a helyszín kiválasztását motiválhatta, hogy a környéken számos bankfiók van, ám a bűncselekmény irányulhatott az adott bankfiókra is.
Tegnap a XIII. kerületben egy gázrobbanás is történt, ahol dél előtt a Béke utca egyik háromemeletes épületében 16 lakás vált lakhatatlanná.


