BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lesújtó jelentés a KLIK-ről, Marekné élvezi a bizalmat

Köznevelés A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnöke élvezi az emberi erőforrások miniszterének bizalmát – közölte lapunk érdeklődésére a köznevelésért felelős államtitkárság. Az Index tegnap közreadta Szabó Balázs miniszteri biztos novemberben készült vizsgálati jelentését, amelyben többek között az állt, hogy a Marekné Pintér Arankának, a KLIK vezetőjének tevékenységét hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemzi.

A jelentés szerint Marekné nem képes hatékonyan irányítani a szervezetet, szakszerűtlen volt a 2013-as gazdálkodás, idén 50 milliárdra duzzadhat a szervezet hiánya. Szabó szerint jelentős spórolást lehetett volna elérni, ha nagy tömegben, egyszerre vásárolta volna a KLIK a működéshez szükséges eszközöket, de nagy közbeszerzéseket nem írtak ki. Az elszámolások sokszor törvénytelenül, utólagos lepapírozással zajlottak. Előzetes szakmai tervezés nélkül választották ki a hardvereket az informatikai rendszerhez, amelyek nem váltak be, sőt, nehezítették a hálózat működését.

Az államtitkárság közölte: több vizsgálat is készült a KLIK tevékenységéről, amelyek megállapításai beépültek a szervezet működésébe. Így jelentős javult a tankerületek tájékoztatása, a tankerületi igazgatók továbbképzése. Megismételték Marekné értékelését, amely szerint az intézmények fenntartása és működtetése kiszámíthatóbbá, biztonságosabbá vált. Korábban lehetetlen volt felmérni, hogy az önkormányzatok különböző címeken mennyit fordítottak a köznevelési intézmények fenntartására. „A KLIK ebből adódó hiányait a költségvetés folyamatosan korrigálta és pótolta” – írta az államtitkárság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.