Tizenkilenc párt indíthat országos listát. Ezek azok a pártok, valamint szövetségek, amelyek legalább 27 egyéni jelöltet tudtak indítani, úgy, hogy a fővárosban és 9 megyében is legyenek jelöltjei.
A Fidesz-KDNP, az MSZP-Együtt-DK-MLP-PM összefogás és a Jobbik indulása egy pillanatig nem volt kérdéses, és az is viszonylag hamar tisztázódott, hogy az LMP is tud országos listát állítani. Ez a négy párt az, amely mind a 106 körzetben tud egyéni jelöltet állítani. Rajtuk kívül az Együtt 2014 Párt, az Összefogás Párt (amelyek nem azonosak a Bajnai Gordon-féle Együttel, illetve az MSZP vezette összefogással), az MDF-utód Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, A Haza Nem Eladó, a Munkáspárt, a Magyarországi Cigánypárt, Seres Mária Szövetségei, a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt, az Új Dimenzió Párt, a Magyar Cselekvők Pártja, a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt, az Új Magyarország Párt, a Zöldek Pártja, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt állíthat országos listát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.