Ukrajna Moszkva már ne csak beszéljen, hanem cselekedjen is a genfi megállapodás teljesülése érdekében – közölte Kijevben az amerikai alelnök. Joe Biden arra utalt, hogy a többoldalú egyezmény szerint a Kelet-Ukrajnában közintézményeket elfoglaló oroszbarát szakadároknak le kell tenniük a fegyvert, ez azonban ezidáig elmaradt, sőt, a hétvégén összecsapások voltak Donyeck térségében.
A politikus Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta: Oroszország még jobban elszigetelődik, ha tovább támogatja a szakadárokat. Kijelentette, az Egyesült Államok azt akarja, hogy Moszkva ne támogassa a „maszkok mögé bújó, katonai egyenruhát viselő embereket”, akik épületeket foglalnak el. Biden a kijevi vezetést sürgette, hogy tegyen jelentős lépéseket az alkotmányos reform és a hatalom decentralizációja terén. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az ukrán állam biztosítsa a régióknak a helyi önkormányzás lehetőségét, nyújtson védelmet a nemzetiségeknek anyanyelvük használatában és szokásaik gyakorlásában, ugyanakkor Ukrajna maradjon egységes és szuverén állam.
A megkérdezettek 54,5 százaléka támogatná Ukrajna felvételét az Európai Unióba, míg az orosz–fehérorosz–kazah vámunióhoz való csatlakozást 23,9 százalékuk tartaná kívánatosabbnak.
A megkérdezettek 54,5 százaléka támogatná Ukrajna felvételét az Európai Unióba, míg az orosz–fehérorosz–kazah vámunióhoz való csatlakozást 23,9 százalékuk tartaná kívánatosabbnak.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.