Az ismérvek kétfelé bonthatók, gazdasági és jogi természetűekre; az előbbiek alapján a gyors növekedés képessége, illetve a közösségi jelleg szinte kötelező. A jog azt várja: a cég kkv-szektorba tartozó, új alapítású legyen, valósítson meg validált innovációt, építkezzék nemzetközi piacképesség irányában.
A kkv-szektorba a 2004. évi XXXIV. törvény alapján az a cég tartozik, amelyben az állami/önkormányzati részesedés legfeljebb 25 százalék, ezen kívül nem foglalkoztat 250 főnél több munkavállalót, és éves nettó árbevétele legfeljebb 50 millió eurónak, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 43 millió eurónak megfelelő forintösszeg. Amire ügyelni kell, hogy gyors növekedésű cégekről van szó, és cégcsoportok esetén valamennyi cég együttes mutatóit kell figyelembe venni. Emiatt gyakran kell ellenőrizni, hogy a feltételek fennállnak-e még, tehát nem elegendő a következő évi taggyűlést vagy közgyűlést megvárni.
Az innováció igen sokféle lehet, az ehető üvegpohártól az orvosi honlapig. Ügyelni kell arra, hogy a validálás során az innováció tárgyát képező ötlet, tárgy, módszer, stb. óhatatlanul sokak által ismertté válik, ezért jó előre megfelelően megfogalmazott titoktartási szerződést kell aláíratni mindenkivel, aki a termék vagy szolgáltatás közelébe kerül. Illetve, ha az innováció tárgya ezt lehetővé teszi, a közkinccsé válást megelőzően gondoskodni kell a megfelelő jogi védelemről is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.