BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tüntetésen követeltek bérrendezést a szociális ágazat dolgozói

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A bérek rendezéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban.

A Becsapva és kisemmizve címmel meghirdetett demonstráció a Kodály köröndről indult, majd az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével, az Alkotmány utcán keresztül a Kossuth Lajos térre vonultak a tiltakozók.

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke az Alkotmány utca és a Kossuth Lajos tér találkozásánál felállított színpadon azt mondta: a szociális ágazat mind a 93 ezer tagja létbizonytalanságban tengődik és a szegénység ellen küzd.

Hangsúlyozta, hogy már többször felemelték szavukat az alacsony bérek miatt, és sokszor utcára is vonultak emiatt, de a kormány mégsem teljesítette követeléseiket. "Véget ért a párbeszéd" - mondta és összefogásra buzdította a résztvevőket, mondván, "elég volt a becsapásból és a kisemmizésből".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.