Közélet

Szinte mindig volt ellenzéki a kétharmados szavazásoknál, aki segített a kormánynak

Amióta nincs a Fidesznek kétharmada, 27 alkalommal szavaztak kétharmados törvényekről, ebből húsz esetben meg is lett a minősített többség.

Hiába vesztette el a tavasszal kétharmados többségét a Fidesz-KDNP, sok esetben kapott segítséget egy-egy ellenzéki párttól a kétharmados törvények elfogadásához. A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálta meg, miképpen működött a rendszer kétharmados többség nélkül.

Amikor márciusban Kész Zoltán letette a képviselői esküjét, a kormánypártok elvesztették kétharmados többségüket. Miután az alkotmányozás időszakában úgy építették fel a jogrendszert, hogy a sarkalatos törvények módosításához kétharmados többség kell (32 ilyen van az Alaptörvényben), ezért sokan azt gondolták, hogy alapvetően megakasztja a törvénykezést az új helyzet. Mások már előrevetítettek egy Fidesz-KDNP-Jobbik pre-koalíciót, amely biztosítja minden esetben a szükséges szavazatszámot. A számok azonban egyik verziót sem támasztják alá - áll a Policy Agenda elemzésében.

Idén március 16. és november 24. között 27 esetben lett volna szükség arra, ha a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmada támogatja a kormány, vagy kormánypártok javaslatát. Ebből 7 esetben nem lett meg a szükséges többség, míg 20 esetben biztosította az ellenzék a zöld utat az adott javaslathoz. Miután volt olyan javaslat, ahol kétszer is kellett szavazni (módosító javaslat, majd zárószavazás), ezért valójában 11 ügyben biztosított kétharmadot az ellenzék a kormány számára.

Ezek közül hét alkalommal a Jobbik, négy alkalommal az MSZP, míg szintén négy alkalommal az LMP szavazatai biztosították a szükséges többséget. Természetesen volt olyan ügy, ahol csak egyik, vagy másik párt állt a kezdeményezés mögé, és volt, ahol mindannyian támogatták a kormányt. Volt olyan javaslat is („A Magyar Honvédségnek az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való részvételéről”), amelyet egyik ellenzéki frakció sem támogatott, csak a Demokratikus Koalíció képviselőinek szavazatával kapta meg a kétharmados többséget.

Politikai szempontból fontos ügy a migráció volt, ahol szükség volt a kétharmadra, és ezt a Jobbik biztosította is. Ebben az esetben sem lehet azt állítani, hogy az ellenzéki párt váratlanul állt volna a kormány mellé, azaz valamilyen későbbi viszonzást várt volna.

Hét eset volt, ahol kellett volna a kétharmados többség, de nem állt rendelkezésre. Ez a duplaszavazások miatt (módosító+zárószavazás) valójában három ügyet jelentettek: a földforgalmi törvény módosítása alapján a 2013 decembere előtt kötött földbérleti szerződések esetében meg lehetett volna emelni a díjakat; az MNB ellenőrzési jogkörét szélesítették volna; illetve a nemzeti parkok területei a Nemzeti Földalapkezelőhöz kerültek volna.

Ezek fontosak voltak politikai szempontból is a kormánynak, nem véletlen, hogy a földbérleti szerződésekre vonatkozó módosításról Orbán Viktor miniszterelnök maga jelentette be, hogy más formában, de újra nekifutnak az ügynek.

Idén az eddigi állás szerint még 11 ügy vár a parlamentre, ahol valahogyan kétharmados többséget kell biztosítania a kormánypártoknak. Ezek között vannak jelentős ügyek, mint az egyházi törvény módosítása, a közbeszerzési törvény, a választójogi törvény változtatása, vagy a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos párhuzamosan futó három kezdeményezés is.

Ezenkívül a gyülekezési törvényt is régóta szeretné módosítani a kormánypárt, de nem találtak ellenzéki támogatást hozzá. De a legnehezebb ügy a régóta húzódó tizenötödik alkotmánybíró megválasztása, ami az összes képviselő kétharmadának a szavazatát igényli. Ez utóbbi biztosan komoly alkupotenciált ad az ellenzéki pártoknak - áll az elemzésben.

Parlament kétharmad
Kapcsolódó cikkek