Közélet

Gyorsulnia kell a szabadkereskedelmi megállapodások megkötésének

Az Európai Unió versenyképességének visszanyerése érdekében fel kell gyorsítani a szabadkereskedelmi megállapodások megkötését, de az európai gazdasági érdekeket és a tagállami érzékenységeket figyelembe kell venni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az európai uniós tagországok külkereskedelmi kérdésekben illetékes minisztereinek csütörtöki tanácskozását követően.

A miniszter elmondta, Magyarország szorgalmazza, hogy Ausztráliával és Új-Zélanddal is meginduljanak még az idén a szabadkereskedelmi tárgyalások, ugyanakkor a Magyarország által felvetett mezőgazdasági érzékenységeket a tárgyalások során fokozottan figyelembe kell venni.

Forrás: AFP

Magyarország azt is támogatja, hogy a Chilével kötött gazdasági együttműködés modernizálására irányuló tárgyalások még az idén meginduljanak – tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta, az Európai Bizottság az unió és Ukrajna között tervezett szabadkereskedelmi megállapodással kapcsolatban azt javasolja, hogy a megkötött, de mindeddig hatályba nem lépett megállapodásban foglaltakon túl az unió adjon további kereskedelmi könnyítéseket Kijevnek.

A miniszter aláhúzta, a javaslat a magyar mezőgazdaság szempontjából érzékeny, hiszen a kukorica, a búza, az árpa és a feldolgozott paradicsom esetén a könnyítések a magyar gazdák és a mezőgazdaság szempontjából komoly veszélyeket hordoz magában.

Az uniós szabadkereskedelmi megállapodást Ukrajnával Magyarország az első között ratifikálta, de további könnyítéseket nem tud támogatni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

szabadkereskedelem külügy
Kapcsolódó cikkek