Közélet

Lenyomta a Kossuth Rádiót a Petőfi

A 18 éveseknél idősebbek körében a Petőfi Rádió a leghallgatottabb, szorosan mögötte a Kossuth Rádió áll – derül ki az Inspira Media Research méréseiből.

Országosan, a 18 éveseknél idősebbek közül a Petőfi Rádiót hallgatták a legtöbben, szorosan mögötte a Kossuth Rádió állt – ez derül ki a Radio Sales House Kft. megrendelésére, az Inspira Media Research által a készíttet hallgatottság mérési adatokból. A májusi „mintavétel” szerint a Petőfit a hallgatók 21,5 százaléka választotta, a Kossuthot pedig 19,2. A korábbi mérésnél még a Kossuth állt az élen – mondta Melles Katalin, az Inspira Media Research kutatási igazgatója. A harmadik helyen a Rádió 1 végzett, jól lehet ez még nem tekinthető országos csatornának, de a közönségaránya így is 9,6 százalék volt, míg a már csak online módon elérhető Class FM-é öt százalék. A két piacvezető országos rádió közül a Petőfi inkább a délelőtti sávot uralja, míg a Kossuth a délit. A kereskedelmi szempontból legértékesebb közönség, a 18-59 éves korcsoportban is a Petőfi vezetett, de itt a második helyen már az idő közben földrajzilag egyre terjeszkedő Rádió1 állt, a harmadikon pedig a Kossuth.

Budapesten a 18 éveseknél idősebbek körében viszont, mint a korábban, most is a Sláger FM vezetett, a második helyen a Music FM végzett, a harmadikon pedig a Petőfi. A Rádió 1 viszont Budapesten nem tudta növelni részesedését. A fővárosban reggeli sávban viszont minden korábbinál kiélezettebb a verseny – emelte ki Géczi Tamás, az Inspira Media Research, ügyvezető igazgatója. A vidéki piacot pedig a klasszikus helyi csatornák egyeduralma jellemzi, minden egyes helyi rádió megtartotta vezető szerepét – mondta Melles Katalin.

Öt helyi rádiós frekvenciára pályázott a Regionális Rádió Kft – mondta Hanák Tamás, a cég vezetője és a Radio Sales House Kft. ügyvezetője. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság formai okokra hivatkozva kizárta a céget a tatabányai és a székesfehérvári frekvencia pályázatból. A Regionális Rádió ezekkel kapcsolatban várhatóan jogorvoslattal él. A kaposvári, veszprémi és a pécsi pályázattal kapcsolatban még semmilyen döntés nem született – mondta Hanák.

Class FM kossuth rádió petőfi rádió
Kapcsolódó cikkek