Közélet

Trump és Erdogan Párizsban tárgyalta meg a Hasogdzsi-ügyet

Trump és Erdogan török Párizsban megvitatta, miképpen reagáljon Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró múlt hónapban történt meggyilkolására.

A Fehér Ház tájékoztatás szerint Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök a francia fővárosban az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségein vesz részt, szombaton pedig megbeszélést folytattak.

A szaúdi monarchiát élesen bíráló újságírót, aki egyebek mellett a The Washington Post munkatársa is volt,

október 2-án gyilkolták meg országa isztambuli főkonzulátusán, ahová a török mennyasszonyával való házasságához szükséges iratok intézése miatt ment. A szaúdi hatóságok először tagadták a gyilkosságot, majd azt állították, hogy az újságíró dulakodás közben halt meg.

A török államfő szombaton bejelentette, hogy léteznek hangfelvételek Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró meggyilkolásáról és azokat megosztották egyebek mellett a szaúdi, az amerikai és a francia vezetéssel. Hozzátette egyben, hogy a művelet végrehajtását a szaúdi kormány legmagasabb szintjein rendelték el.

Fotó: AFP

Trump arra számít, hogy a jövő héten erősebb véleményt tud megfogalmazni Hasogdzsi meggyilkolásáról és az arra adandó washingtoni válaszról. Az amerikai elnök jelezte azt is, hogy a kongresszussal, Törökországgal és Szaúd-Arábiával együtt dolgozik azon, hogy kiderítsék, ki a felelős a történtekért.

Erdogan szerint előre eltervezték a szaúdi újságíró megölését

Minden feltárt tény és bizonyíték arra utal, hogy Dzsamál Hasogdzsi „kegyetlen gyilkosság” áldozata lett – mondta a török elnök.

 

Donald Trump Recep Tayyip Erdogan Hasogdzsi-ügy
Kapcsolódó cikkek