Közélet

Szigorítják a zöld rendszám használatát

A környezetkímélő közlekedést ösztönző szabályozásra módosítás vár a közeljövőben.

Módosítás előtt áll a zöld rendszámokról szóló jogszabály, elsősorban a robbanó és a hálózatról tölthető villanymotort együttesen alkalmazó plug-in (konnektoros) hibrid technológiájú modellek tulajdonosai számíthatnak szigorításra – írja a Magyar Idők.

A jelenleg hatályos szabályozás miatt fordulhat elő az, hogy

akár 300-400 lóerős benzin- vagy dízelmotorral ellátott plug-in hibrid járművek tulajdonosai is részesülnek az indirekt támogatásokban.

Holott ezeknek az autóknak az átlagos károsanyag-kibocsátása jóval magasabb lehet, mint a kis méretű motorral felszerelt hagyományos autóké, vagyis sérül a környezetvédelem elve.

Fotó: MTI / Marjai János

„A szabályozó a tisztán elektromos hajtású járművek mellett a plug-in hibrideknek is megadta a zöld rendszámot, de csak egy paraméter alapján: a jármű legalább 25 kilométert legyen képes megtenni tisztán elektromos hajtással.

Ez átmeneti megoldásnak jó, viszont gondot okoz, hogy az átlagos károsanyag-kibocsátás maximuma nincs meghatározva” – magyarázta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke.

Ungár szerint célravezető lenne figyelembe venni azt, hogy a nagyon kis kibocsátású autók támogatásával is jó eredményt lehet elérni a közlekedés terén vállalt kibocsátáscsökkentési célokért. Vagyis csak olyan plug-in hibridekre kerülhetne zöld rendszám, amelyek az új WLTP-módszer szerint meghatározott mértéknél – tényleges közlekedés közben – kevésbé szennyezőek.

károsanyag-kibocsátás Magyar Elektromobilitás Szövetség zöld rendszám elektromos autó
Kapcsolódó cikkek