Közélet

Nyolcmilliárdot kapott az ápolás

Budapesten több mint 1300 berendezést cserélnek majd le a centrumkórházakban és a hozzájuk tartozó társkórházakban.

Nyolcmilliárd forintnyi uniós forrásból újul meg a hazai fekvőbetegeket ellátó intézmények egységes ápolásieszköz-infrastruktúrája. A tavaly indult Emberi erőforrás fejlesztés operatív program (EFOP) során több mint 16 500 új berendezés beszerzésére kerül, illetve részben már került sor – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Fotó: Földi D Attila / VG

A szolgáltatók kétharmadánál megújulnak többek között az intenzív ágyak, a kórházak korszerű betegágyakat, felfekvést megelőző matracokat, gördíthető infúziós állványokat, fecskendős infúziós pumpákat, éjjeliszekrényeket, kórtermi székeket és tolókocsikat vásárolhatnának Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatójának tájékoztatása szerint.

Mint közölte, egyedül Budapesten több mint 1300 berendezést cserélnek majd le a centrumkórházakban és a hozzájuk tartozó társkórházakban. Ennek köszönhetően az ápolási idő lerövidül, javul a betegbiztonság, csökken az ápolók fizikai terhelése. Eszközbeszerzések hatvannégy, az ÁEEK által fenntartott intézményben, három egyetemi helyszínen, összesen hetvenegy ellátóhelyen lesznek.

Nőtt a munkabalesetek száma az egészségügyben

A Pénzügyinisztérium adatai szerint az egészségügyben és szociális területen 2018-ban 1600 munkabaleset történt, ami a 2013-as 1162 balesetnél 38 százalékkal több – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. „Magyarországon az egészségügyi ápolók 12 százaléka hagyja el a szakmáját hátsérülés miatt, az ápolók több mint felének van krónikus mozgásszervi problémája. Ezért is fontos például az állítható betegágy, mert az éjszaka dolgozó ápolók körében másfélszeres a balesetek bekövetkezésének veszélye. A betegbiztonság és a dolgozói biztonság összefügg azzal, hogy kellő számú szakember legyen az egészségügyben. Jelenleg 122 ezer szakdolgozó látja el a betegeket, és 26 ezren hiányoznak a szakmából. | VG

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

egységes ápolási eszközpark Balogh Zoltán egészségügy
Kapcsolódó cikkek