Közélet

Pénzügyi reform az egészségügyi ellátórendszerben

Megújulnak az egészségügyi ellátórendszer pénzügyi irányítási és közigazgatási funkciói, ezáltal például csökkennek majd az engedélyezési eljárásokkal kapcsolatos adminisztrációs terhek – közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

A közleményben azt írták, hogy

a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló 3,4 milliárdos fejlesztés során kifejlesztik a halottvizsgálati bizonyítványok elektronikus kiállításának, tárolásának, hozzáférésének és feldolgozásának keretrendszerét, valamint létrehoznak egy platformot, amelyen a lakosságot érő sugárforrásokról lehet tájékozódni.

Összekapcsolják a védőnői és e-anyakönyvi rendszert is, amely csatlakozni fog a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) rendszeréhez és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT).

A központi pénzügyi engedélyező rendszer kialakítása lehetővé teszi, hogy az ÁEEK felügyelete alá tartozó intézményekben a pénzügyi-számviteli folyamatok egységes szabályrendszer alapján működjenek, a gazdasági események engedélyezésének folyamata és adminisztrációja ezáltal digitálisan jól áttekinthetővé válik. Ez segítséget nyújt a döntések előkészítésében és az adatok elemzésében – ismertették.

Hozzátették,

fejlesztik a működési engedélyek kiadásának digitalizálását és egységesítését, a szakellátási kapacitást és ellátási területeket nyilvántartó informatikai szakrendszer lekérdező felületét, az egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoring rendszert, valamint a közepes és nagy értékű műszereket nyilvántartó alkalmazást.

A programot az ÁEEK mint konzorciumvezető a NEAK, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség közreműködésével hajtja végre.

egészségügyi ellátórendszer Nemzeti Népegészségügyi Központ
Kapcsolódó cikkek