Egy tavalyi TÁRKI kutatás szerint a magyarok éves szinten fejenként 200 000 forintot költenek jövedelmükből magánegészségügyi szolgáltatásokra. A magánegészségügy növekvő szerepét a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. legfrissebb, 1000 fős, reprezentatív kutatása is megerősítette. A megkérdezettek csupán negyede állította, hogy még nem járt magánrendelésen, azon belül is különbség mutatkozik a fiatalabbak és idősebbek válaszai között. A
35 év alattiak közül csupán minden ötödik válaszadó kerülte el a magánrendelőket, míg az 56 évnél idősebbek közül többen, közel harmaduk jár kizárólag állami egészségügyi intézménybe. Vagyis a fiatalabb generációk növekvő arányban használják a privát egészségügyi szolgáltatásokat.
A kutatásban résztvevők több mint harmada állította, hogy általában állami ellátást vesz igénybe, viszont adódnak olyan helyzetek, amikor vállalják a magánrendeléssel járó kiadásokat. A megkérdezettek több mint tizede ellenben azt nyilatkozta, hogy többségében magánrendelésre jár. A fizetős szolgáltatásokat igénybe vevők között is megfigyelhetők a korosztálybeli különbségek: a 25-35 évesek hatoda preferálja a magánrendelést, míg a nyugdíjhoz közelítők csupán 7 százaléka veszi gyakran igénybe a fizetős betegellátást.
A megkérdezettek közel 40 százaléka úgy véli, a magánrendeléseken több idő és figyelem jut a betegekre,
harmaduk szerint pedig a fő vonzerő, hogy nincsenek hosszú várólisták. A kényelemért, a figyelemért és a rövid várakozási időért cserébe megéri fizetni – vallja a megkérdezettek több mint háromnegyede.
Meglepő módon a kutatásban résztvevők nem gondolják azt, hogy a magánegészségügyi szolgáltatók felszereltsége vagy a rendelők, kórtermek tisztasága kiemelt szerepet játszana a döntésében.
Ha már a fizetős rendelést látogatják, akkor leginkább a
veszik igénybe a magyarok.
Szakrendelésektől függetlenül, ha a szolgáltatástípusokat vizsgáljuk, akkor a kutatásban résztvevők legnagyobb arányban magánellátást akkor vesznek igénybe, ha egynapos sebészeti beavatkozásról van szó (32 százalék). Ezt követi a diagnosztikai vizsgálat (28 százalék) és a kórházi fekvőbeteg-ellátás (23 százalék).
