Túltelítetté válhat a futballpiac
Julian Nagelsmann, a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig vezetőedzője arra figyelmeztet, hogy könnyen túltelítetté válhat a futballpiac.
A 32 éves szakember szerint egy esetleges európai szuperliga bevezetése nem tenne jót a labdarúgásnak, és ezzel együtt a szurkolóknak sem.
Ez a sportág tömegeket mozgat meg, milliók nézik vagy űzik maguk is. Ha azonban kétnaponta mérkőzés lenne, megszűnne a varázs. Koncertre sem megyünk minden másnap
– fogalmazott a fiatal szakember a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva.

Hangsúlyozta: a futballnak különlegesnek kell maradnia, ha eltúlozzák, akkor „a spirál éppen az ellenkező irányban fog forogni”.
Nagelsmann szerint ésszerű, hogy a labdarúgás több figyelmet kap, mint a többi sportág. „Sok ember él belőle. És ha ebből a szempontból nézzük, teljesen indokolt a népszerűsége” – mondta, hozzátéve ugyanakkor: kissé komikusnak találja, hogy a kevésbé népszerű sportágak világbajnokságai manapság már szinte el sem jutnak az emberekhez.


