Közélet

Komoly apparátussal érkezett meg Zelenszkij Párizsba

Az ukrán kormányfő célja újabb ukrán foglyok szabadon engedését Oroszországból, valamint a szakadár területekről.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök népes küldöttséggel érkezett a Donyec-medencei válság rendezését célzó hétfő délutáni „normandiai” csúcstalálkozóra Párizsba – közölte újságírókkal Kirill Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője.

Elmondta, hogy a megbeszéléseken az államfő tanácsadójaként jelen lesz többek mellett Ivan Bakanov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke, Arszen Avakov belügyminiszter és Ruszlan Homcsak vezérkari főnök. Hozzátette, hogy a találkozón felvetődő témáktól függően változni fog, ki lesz még jelen az ukrán küldöttségből a tanácskozáson az elnök mellett.

Szintén tagja az ukrán delegációnak Olekszij Orzsel energetikai miniszter és Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán állami gázvállalat igazgatója, akik szükség esetén szintén bekapcsolódnak a tárgyalásokba, ha földgázszállítással, illetve -vásárlással kapcsolatos kérdések kerülnek szóba.

Fotó: AFP

Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország vezetőinek találkozóján Zelenszkij elsősorban három kérdést kíván felvetni: újabb ukrán foglyok szabadon engedését Oroszországból, valamint a szakadár területekről, valódi tűzszünet életbe léptetését a Donyec-medencei frontvonal mentén és az orosz fegyveres alakulatok kivonását Ukrajna keleti részéből.

Putyin és Zelenszkij Párizsban tárgyal egymással

A „normandiai négyek” csúcstalálkozója egyben Putyin és a májusban hivatalba lépett Zelenszkij első hivatalos találkozója is lesz.

 

Ukrajna Oroszország normandiai négyek Párizs
Kapcsolódó cikkek