Közélet

EP: hárommilliárd euró juthat a tagállami egészségügyi rendszereknek

Az unió megvásárolhatja a szükséges orvosi eszközöket, orvosi berendezéseket szállíthat, további szakemberek munkába állítását finanszírozhatja.

Az Európai Parlament (EP) videokonferencia keretében tartott plenáris ülésén a képviselők távszavazás útján hárommilliárd euró felszabadítását hagyták jóvá az uniós egészségügyi ágazat számára – közölte az uniós parlament csütörtökön.

Az elfogadott jogszabály szerint

3,08 milliárd eurót (mintegy 1,1 ezer milliárd forint) kitevő unió forrásaiból

a koronavírus-járvány elleni fellépéshez közvetlen támogatást lehet majd nyújtani a tagállami egészségügyi rendszereknek.

Az unió megvásárolhatja a szükséges orvosi eszközöket, betegeket és orvosi berendezéseket szállíthat, további szakemberek munkába állítását finanszírozhatja a legnehezebb helyzetbe került területeken, és segítheti a tagállamoknak mobil tábori kórházak létesítésében.

A jogszabály egyebek mellet további forrásokat tesz elérhetővé az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ számára (3,6 millió euró), de a megnövekedett migrációs nyomásnak kitett Görögország számára (350 millió euró) és az albániai földrengés utáni újjáépítésre (100 millió euró) is biztosít segítséget.

Az EP jóváhagyta azt a javaslatot is, hogy

a tagállamok a még fel nem használt uniós forrásokat a járvány hatásainak mérséklésére fordíthassák.

Fotó: JOHN THYS / AFP

A rugalmasságnak köszönhetően a tagállamok igényeik szerint csoportosíthatnak át forrásokat a három kohéziós alap (az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap és a Kohéziós Alap), a különböző kategóriákba sorolt régiók, és az alapok egyes kiemelt célterületei között. A 2020-2021-es számviteli év során a kohéziós programok száz százalékos uniós finanszírozására is lehetőség nyílik.

Az uniós parlament továbbá elfogadta a leginkább rászorulókat támogató európai segítségnyújtási alap (FEAD) működését továbbra is biztosító rendkívüli intézkedéseket is.

Az EP állásfoglalást is elfogadott, amelyben a képviselők egyebek mellett a járvány utáni időszakra érvényes, gazdaságot támogató helyreállítási csomag létrehozást kérték, amelyben véleményük szerint az uniós költségvetés által garantált helyreállítási kötvényeknek is szerepelniük kell. A szöveg szerint a képviselők

egy állandó európai munkanélküliségre vonatkozó biztosítási rendszert és egy legalább 50 milliárd eurós szolidaritási alap felállítását szorgalmazták.

Ragaszkodtak ahhoz, hogy az unión belül a gyógyszerek és védelmi eszközök, az élelmiszer és az alapvető árucikkek szállítása céljából végig nyitva kell tartani a határokat. Hangsúlyozták azt is, hogy a kijárási korlátozások megszüntetését követően közös, összehangolt uniós lépésekre van szükség a vírus ismételt felbukkanásának megakadályozásához.

Az állásfoglalásban szerepel továbbá, hogy a parlament az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek tartja a magyar kormány azon lépéseit, hogy „a szükségállapotot időkorlát nélkül hosszabbította meg, határozatlan időre rendeletekkel kormányoz, és meggyengítette a magyar Országgyűlés rendkívüli felügyeleti hatáskörét”.

AZ EP törvénytelennek mondta a lengyel kormány döntését a választási törvények megváltoztatásáról, az európai értékekkel összeegyeztethetetlennek nevezte azt, hogy a lengyel kormány a járvány közepén készül elnökválasztást tartani.

A képviselők arra kérték az Európai Bizottságot, hogy mérje fel, az intézkedések összhangban állnak-e az uniós szerződésekkel, és szükség esetén a súlyos és tartós jogsértés kezelésére használja ki az összes rendelkezésre álló uniós eszközt, beleértve akár a költségvetési eszközöket is. Az EP azt várja az Tanácsától, hogy ismét tűzze napirendre a Magyarország és Lengyelország ellen folyamatban lévő, a 7. cikk szerinti eljárással kapcsolatos vitát és eljárásokat – írták.

koronavírus tagállam Európai Unió
Kapcsolódó cikkek