Közélet

Bécsben megnyílt a legnagyobb „tesztutca”

Az osztrák fővárosban applikációval és szűrőpontokkal védekeznek a járvány ellen.

Bécsben megnyílt hétfőn a koronavírus-tesztelésre kialakított eddigi legnagyobb, a sajtó által csak „tesztutcaként” emlegetett létesítmény, Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig szorgalmazta, hogy minél többen töltsék le a Stop Corona App nevű mobiltelefonos alkalmazást.

A bécsi Ausztria Center mélygarázsában, illetve felszíni parkolójában átadott „tesztutca” a harmadik az osztrák fővárosban.

Ide elsősorban az ápolási intézményekben és az idősotthonokban dolgozókat, valamint a betegek, illetve bentlakók hozzátartozóit várják koronavírus-gyorstesztre, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák a behurcolás veszélyét. Ezen túlmenően olyanok is jelentkezhetnek tesztelésre, akik tüneteket vélnek felfedezni magukon, és úgy érzik megfertőződhettek.

Fotó: GEORG HOCHMUTH / APA / AFP

Ez utóbbiak azonban csak autóval érkezhetnek, és a szűrés során sem szállhatnak ki autójukból.

Az előkészületek során rendkívüli elővigyázatossággal alakították ki a szűrőboxokat, és arra is ügyeltek, hogy azoknál, akiknek a gyorsteszt eredménye pozitív lesz, elkülönítve, a helyszínen felállított laborban a szükséges PCR-tesztet is elvégezzék.

Az új „tesztutca” üzembe állításával napi 15 ezerre növelhető Bécsben a tesztelési kapacitás

– hangsúlyozta Michael Ludwig bécsi polgármester. Mind a mostani, mind a két korábban, az Ernst-Happel Stadionban, illetve a Dunaszigeten kialakított létesítményben előzetes online regisztráció után egész nap várják az embereket. Mindeközben nagy erőkkel folynak az előkészületek a bécsi tömeges tesztelésre is, amelyet december 4-e és 13-a között tartanak majd három helyszínen a hadsereg támogató közreműködésével.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig egy hétfői sajtótájékoztatón hívta fel újra a lakosság figyelmét a Stop Corona App minél szélesebb körű letöltésének szükségességére. Az általános és sokszor hangsúlyozott védelmi intézkedések – mint maszkviselés, a távolságtartás és a kézmosás -, valamint a tömeges tesztelés mellett e koronavírus-alkalmazás mobiltelefonokra való letöltése jelentős segítség elsősorban a kontaktkutatás hatékonyabbá és gyorsabbá tételében.

Bemutató az appról:

https://www.youtube.com/watch?v=c2eQYmo3hyk

Az alkalmazás egyfajta digitális naplóként működik, regisztrálja a bejelentéseket, és használóját azonnal figyelmezteti, amennyiben az tudtán kívül, akár boltban, akár a tömegközlekedésen egy méteren belül igazolt koronavírus fertőzött és az alkalmazást szintén használó ember közelébe került. A miniszter bejelentette, hogy most folyik a környező országokkal a különböző alkalmazások harmonizálása, és december 14-étől már határokon átívelő adatokat kaphatnak az applikáció segítségével, amely adatvédelmi szempontból is megfelel az uniós követelményeknek.

Érdemes harminc másodpercet áldozni az életünkből a letöltésre, hisz ezzel a magunk és mások biztonságérzetét fokozhatjuk, mi több, alkalomadtán életeket is menthetünk

– tette hozzá Anschober.

Az alkalmazást eddig több mint egymillióan töltötték le Ausztriában.

 

járvány koronavírus tesztelés Bécs
Kapcsolódó cikkek