Közélet

A britek 1800 milliárdos mentőövet dobnak a vállalatoknak

A brit kormány egy új 4,6 milliárd font (körülbelül 1840 milliárd forint) értékű támogatást nyújt a harmadik országos lezárásoktól sújtott cégeknek.

A brit kormány egy új 4,6 milliárd font (körülbelül 1840 milliárd forint) értékű mentőcsomagot nyújt a harmadik országos lezárásoktól sújtott vállalatoknak. A helyi pénzügyminiszter, Rishi Sunak úgy nyilatkozott, hogy

az egyszeri 9 ezer font (körülbelül 3,6 millió forint) támogatást az idei első hónapok nehézségeire kapják a kereskedelemből és vendéglátásból élő cégek.

A brit miniszterelnök, Boris Johnson még hétfőn este jelentette be az egész Egyesült Királyságra kiterjedő harmadik lezárást, hogy megállítsák a koronavírus új mutációjának terjedését országukban.

Erre azért volt szükség, mert az új és fertőzőbb koronavírus-variáns miatt esélyes volt, hogy három héten belül túlterhelté válhat a brit közegészségügy – írja a Reuters.

Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP

Ezzel segítünk a cégeknek, hogy túljussanak az elkövetkező hónapokon. Azonban ami még fontosabb, hogy munkahelyeket mentünk meg, így a dolgozóknak lesz hova visszatérnie az újranyitáskor

– mondta Rishi Sunak.

A vállalati támogatások 4 milliárd fontot tesznek ki a csomagból, azonban 594 millió font összegben részesül Skócia, Wales és Észak-Írország is a keretből – írja a hírportál.

A világjárvány költségei ezzel együtt már bőven meghaladták a 280 milliárd fontot (körülbelül 112 ezer milliárd forintot) a brit gazdaságban.

támogatás mentőcsomag koronavírus lezárás Egyesült Királyság kijárási tilalom gazdaság
Kapcsolódó cikkek