Közélet

A KSH-nál folytatja Windisch László

Új pozíciót kapott Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank korábbi felügyeleti alelnöke.

Új poziciót kapott Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank korábbi felügyeleti alelnöke. A szakember az idei évtől

a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kommunikációs igazgatóságot irányító elnökhelyettese lett.

Az igazgatóság felel egyebek mellett a KSH egységes és koordinált külső kommunikációjának irányításáért és megvalósításáért, kialakítja és fejleszti a KSH arculatát és közzétételi eszköztárát Tájékoztatási Igazgatósággal és a Szakstatisztikai Igazgatósággal szoros együttműködésben. Javaslatot tesz a KSH külső kommunikációs stratégiájára, és megvalósítja azt, szabályozza a külső kommunikációs tevékenységet. Az igazgatóság felelős a KSH statisztikaikultúra-fejlesztési tevékenységére vonatkozó szakmai program kialakításáért és végrehajtásáért.

Windisch László jogász, diplomáját 2002-ben szerezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, majd 2012-ben sikeres jogi szakvizsgát tett. 2002-től a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (és jogelődje: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal) Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságán előbb jogász, később osztály-, és főosztályvezető, majd igazgatóhelyettesi pozícióban dolgozott. 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó- és Vámigazgatási Főosztályának vezetője, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Politikáért Felelős Ügyvezető Igazgatóság Költségvetési Elemzések igazgatója volt.

Alelnöki tevékenységének legkomolyabb kihívását a 2015-ös brókercsőd-hullám (Buda-Cash, Hungária, Quaestor) kezelése jelentette. Általános meglepetést keltett, amikor 2019. őszén kiderült, hogy újabb ciklust már nem vállal és saját elhatározásból távozik posztjáról.

Windisch László
Kapcsolódó cikkek