A Richter skála szerint 3,8-as erősségű újabb földrengés éjfél után fél órával érte Petrinja környékét, emellett több kisebb rengést is rögzítettek a műszerek – közölte a Horvát Televízió..
Az elmúlt két hétben Petrinját és környékét több mint 750 földrengés érte. Ebből 79 volt erősebb a Richter skála szerint 3-nál, 13 rengés ereje 4-nél is nagyobb volt. Míg 7 ember halálát és hatalmas károkat négy olyan rengés okozott, mely a Richter szerint 5-nél erősebb volt.
Darinko Dumbović, Petrinja polgármestere, az egyik utórengést követően, még a múlt szerdán nyilatkozta: szerinte teljesen ki kell üríteni Petrinját, mert a romeltakarításban résztvevő emberek is veszélyben vannak.