Közélet

A Gyöngyhajú lánnyal jogtalanul reklámoz egy ausztrál bank

Az ikonikus dallam eredeti magyar szöveggel csendült fel egy reklámban.

Az utóbbi öt-tíz évben már azon lepődöm meg, ha az egyik héten nem történik velünk valami

– nyilatkozta Kóbor János az Indexnek, miután értesült róla, hogy egy ausztrál reklámfilm a Gyöngyhajú lányt használta aláfestő zenéül.

A jogdíj ügyekkel kapcsolatban már rengeteg tapasztalattal rendelkezik a zenekar.

Emlékezetes eset volt, amikor Kanye West New Slaves című számába épített bele részletet a Gyöngyhajú lányból, az amerikai rapper egyébként egy lengyel étteremben szeretett bele a dalba, ahol a pincér árulta el neki a címét. Később egy brit tévésorozat alkotói is jogtalanul használták fel a magyar slágert.

https://www.youtube.com/watch?v=42Ndp6JWh6U

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Kóbor János elmondta:

mindig sikerül valami korrektnek tűnő utólagos megállapodásra jutni. Akár nyugat-európai, akár amerikai produkciókról van szó, sőt az oroszok maguktól jelentkeztek be a jogdíjakért most készülő nagyjátékfilmjeikhez.

Szerzői jogi viták esetén csak szerzőként vagy előadóként tudnak fellépni, ám ha az eredeti felvétel jogairól van szó, ott belép a kiadó is mint jogtulajdonos.

Az omegások alapvetően nem is bánják, sőt kifejezetten örülnek, ha felbukkan valamelyik nótájuk a világ egy távoli részén. Hallották már a Gyöngyhajú lány dallamát az észak-amerikai jégkorongidény beharangozó reklámjában is egy szál orgonán.

Ami az ausztrál reklámot illeti, egy banknak csak van pénze jogdíjra. Ha nincs, akkor ez bankrablás – a bank rabolta ki az Omegát.

– jegyezte meg Kóbor, aki elárulta, hogy lépéseket fognak tenni az ügyben.

jogdíj Kóbor János Gyöngyhajú lány
Kapcsolódó cikkek