BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Debültálnak a Raktárplusz koncertek

Ingyen megnézhetők az A38 hajón készült koncertfelvételek.

Már a nagyközönség számára is elérhetők a könnyűzenei műfajba tartozó koncertek felvételei, amelyek az A38 hajón készültek – közölte az NKA Könnyűzene Kollégiuma, amely tavaly év végén hirdetett pályázatot a koncertsorozat megrendezésére és nyilvános terjesztésére.

Az NKA Könnyűzene Kollégiuma a magyar előadók és zenekarok támogatása céljából 2020 decemberében pályázatot hirdetett közönség nélküli koncertek megvalósítására. A koronavírus-járvány következtében számos iparág került nehéz helyzetbe, a válság a könnyűzenei szektort sem kímélte. A 180 000 000 forint keretösszegű támogatás a magyar előadók és zenekarok hosszú ideje tartó bevételkieséséből származó nehézségeit kívánta enyhíteni.

A pályázók az elnyert támogatás legalább 90 százalékát előadói tiszteletdíjra és/vagy szerzői jogdíjra fordíthatták.

A pályázati konstrukció megteremtette a zenekarok további működéséhez szükséges feltételeket oly módon, hogy mindeközben az élő zenét hosszú ideje nélkülöző közönséget is koncertélményhez juttatta.

Mint írták, a könnyűzenei kategóriába tartozó zenekarok és előadók fellépéseinek az A38 hajó adott otthont.

A koncertek regisztráció nélkül megtekinthetők az NKA-koncertek az A38 hajón YouTube-csatornáján és weboldalán. A csaknem hatvan órát felölelő koncertsorozattal olyan új tartalmi struktúra született, amely – bár nem pótolja az élő előadások varázsát, de – reagál az utóbbi évben megváltozott kultúrafogyasztási szokásokra.

Fotó: Pixabay

Az NKA-koncertek az A38 hajón (Raktárplusz) sorozatban 59 magyar zenekar felvételeit láthatja majd a közönség.

A közzététel első ütemében az alábbi tíz együttes koncertjei láthatók:

  • Anima Sound System
  • ék
  • Peet Project
  • Ruby Harlem
  • Belmondo
  • Fugato Orchestra
  • Góbé zenekar
  • Kállay Saunders
  • The Pontiac
  • Omen
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.